2013. április 10., szerda

Bicaj!!

Tomi tavaly nyáron már úgy-ahogy megtanult biciklizni két keréken. El kellett indítani, és egy pár próba után meg tudott már állni egyedül. Az egyensúllyal, iránnyal nem volt gond akkor sem. Viszont egyáltalán nem érezte magát biztonságban, nem tetszett neki, félt, és egyáltalán nem akart próbálkozni. Hiába győzködtük, nem volt hajlandó próbálni sem, pedig biztos voltam benne, hogy 1-2 gyakorlás után menne neki. Jött az ősz és a tél, a bicikli pedig pihent a sufniban.

Majdnem most is elmaradt a tanulás, inkább szánkóztunk ugyebár, de ma végre eljött a nap, amikor elég jó idő volt, esett ugyan az eső, de utána mégis sikerült kimenni kicsit. Janka kölcsönadta a bicaját, és Tomi változó lelkesedéssel, de nekifogott a gyakorlásnak.

Az egyik első kör:


Aztán kicsit belejött, a végére egyik irányban már egyedül is el tudott indulni, a másik irányból kicsit emelkedett az út, épp csak annyira, hogy ott már nem sikerült ellökni magát, de akkor is nagyon ügyes volt!


Később átmentünk egy másik helyre, egy nagy parkolóba, ahol bőven volt hely még gyakorolni. Annyira belejött, hogy lihegésig tekert, és egyedül el is tudott indulni többször is, vagy megfordulás közben gurult tovább, és tekert, mint a fene. :)

Holnap folyt. köv.!

Thomas learned to ride a bike today! He was a bit afraid last summer, he managed to ride on 2 wheels, but he didn't like it and absolutely refused to practice it. But today weather finally permitted, and he did great! Tomorrow more to follow. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése