2013. április 12., péntek

Az autó evő papucs és más mesék

Tomi és Papa igen kreatív, érdekes, és pihent elmére valló játékokat szoktak játszani. Minden itt-tartózkodásuk alatt van valamilyen játékuk, amit aztán napokig kell játszani. Karácsonykor két autóval játszottak vég nélkül - az autók különböző szituációkban folytattak párbeszédet újra és újra, sokszor ugyanazt kellett játszani.

Most Tomi krokodilos papucsa kapott főszerepet: az lett az autóevő szörny, vagy egy hétig azt kellett játszani, hogy jön a papucs (Papa krokodilhangon), és az épp aktuális kisautót (Tomi versenyautó hangeffektekkel) fel akarja falni.

Húsvétkor a Kinder tojásokban Star Wars (jellegű????) figurákat találtunk. Először Obi-van-Kenobi érkezett meg. Tominak persze fogalma nincs a Csillagok háborújáról (egyáltalán arról se, hogy mi az a háború), a Legós füzetében látott képeket, de nem ismeri a szereplőket, vagy a filmet. Obit egyből megszerette, igaz, hogy szerintem az OBI áruház miatt, amit legalább értelmezni tud, de sebaj. Aztán a következő tojásban volt egy kék emberke (név szerint Jango Fett - na őt én se ismerem), innentől nem volt megállás, egyik bábuval Papa, másikkal Tomi volt, és olyan óriási kalandokba keveredtek, mint a Dupló zöldségboltban való vásárlás, vagy az autós szőnyegen különböző helyszínekre utazás, kirándulás. Taxival!  Aztán Gergőtől kapott még egy figurát (Dooku báró?), és nem sokkal utána pedig maga Darth Vader lapult az egyik tojásban!
A "négy jóbarát" ezek után elválaszthatatlan volt jó ideig, állandó program volt, hogy keressük őket. Azóta Dooku elköltözött Jankához, de a többiek megvannak, és új próbákat kell kiállniuk: a bagdadi sokkapus várban lakik a sárkány (Papa), aki elrabolta Hajnalkát (egy kindertojás nőci, valami latin szépség amúgy). A kapun úgy tudnak átmenni, ha megfejtik a varázsszót, ennek betűit almák rejtik, amiket kalandok során kell megtalálni a Hősöknek. (A vár egy felfordított szék, a kapuk, almák, sárkány csak képzeletben létezik.) Persze mindig sikerrel járnak, a sárkány ilyenkor dühösen ordít, hogy Hajnalka kiszabadult, és lehet kezdeni az egészet elölről. :) További folytatásos történetek is vannak a Csillaghősök és Hajnalka főszereplésével, de ezeket már sajnos nem tudom követni. :)


Obi, Jango és Darth Vader, a három jóbarát :)


Hajnalka a háttérben, valamint a krokodil papucs, és a taxi 


A papucs egy mozdulattal félelmetes autóevő szörnnyé tud változni!


És már eszi is. :)


Mamával pedig boltosat játszottak sokat, és elolvasták a Tesz-Vesz sorozatból a világ különböző országait bemutató könyvet, nagyon tetszett Tominak. Ezen kívül Tomi az összes fellelhető egeret megkereste már a könyveinkben, hogy mamát azokkal riogassa (mama becsületesen meg is ijed minden alkalommal). Mikor Borát visszük sétálni, akkor pedig botokkal, vagy épp egy féltéglával kaparja, ássa a földet, hátha találna egy egeret, amit mama örömére hazavihetne. :) Szerencsére eddig még nem járt sikerrel.

The car-eater shoe and other tales...

Thomas and Papa have several stories going on, that they find out while playing. At Christmas, when we were here, they played with 2 little cars forever and ever on the carpet.
When we arrived this time, they invented a game: Thomas's crocodile house shoes (Papa) are chasing the matchboxes (Thomas) around and want to catch and eat them. Very innovative and creative game, especially to play it constantly for a week or more. :)

After Easter they found another game. Now they have a sort of series going on: Thomas got 3 StarWars Kinder surprise figures for Easter, they go on a quest. There is a dragon's castle in Bagdad, and the big bad dragon kidnapped the poor girl (also a Kinder egg figure), and the 3 friends (incl. Darth Vader) want to rescue her. They need to open the gate to the castle with a magic word, the letters to this secret word are hidden in apples. They find the letters one by one, and open the gate, and save the girl. The dragon is very angry then and it all starts again. :) The castre is a chair turned upside down, but the dragon, the gates, the city of Bagdad, the apples and letters and magic words are all only imaginary, in Papa and Thomas's head. There is more stories like that, but I can't really follow anymore.
Oh, the Star Wars buddies started off just meeting in the carpet-city, they went to the shop, or other places that are drawn on the carpet, they used a taxi, sat in vans, etc. :)

Mama and Thomas are having fun too, they played shop quite a lot, and they are reading a lot too, which they both really enjoy - for hours. :) They also discovered how to play shadow theatre, which was described in another post. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése