2013. április 15., hétfő

A Komáromiék szamara

Dunaföldváron sok legenda vagy valóban (legalább részben) igaz történet kering. Ilyen a Komáromiék szamaráról szóló.

Régen Dédimama háza fölött a Kálvária-dombon éltek Komáromiék, egészen fent a kereszt mellett. Volt egy szamaruk, aki esőt érezvén (vagy csak mert kedve tartotta??) a kereszt alatti legelészés közben kieresztette selymes hangját, és úgy ordított "mint szamár a hegyen". Ez egy bevett fődvári mondás, kérem, ahogy ez is: "ordít, mint a Komáromiék szamara". Ebből is látszik, hogy a szamár valós hős, ordítását állítólag egész Földváron lehetett hallani.



A szamár egyes történetek szerint időnként kellemesen el is diskurált a hegy tetejéről az akkor még működő kendergyári kollégával (értsd: ordítoztak egymásnak pár km távolságról). A kendergyári szamár is valós szereplő volt minden bizonnyal, mert anyukámék gyerekkorukban ezzel a kis okos versikével viccelődtek: "Adj egy pacsit, csókold meg a kendergyári csacsit!"

Szóval mint látni lehet, a szamarak legendái máig élnek. :)
Na de vissza a címszereplőhöz.

Mama elmesélte ezt a történetet Tominak, amikor a Kálvária meghódítására készültek, meg gondolom, közben is. Tomi teljesen odáig volt, részletesen kikérdezett mindent a szamárról, többek között azt is, minek élt ott egyáltalán a csacsi. Mikor meghallotta, hogy a csacsi pl. teherhordásra szolgált, és hogy a meredek hegyoldalon való cipekedésre úgy próbálták rávenni, hogy az orra elé egy répát lógattak, ő meg próbálta elérni, eközben meg kaptatott fel a hegyre, teljesen elámult. Hogy ebből mi igaz, azt nem tudom, de Tomi azonnal szamár-rajongó lett.

Eljött aztán az utolsó szombat, amikor Dédihez mentünk búcsú ebédre. Jött nagynéném és egyik unokaöcsém, Zoli is. Tomi nagyon örült, mert Zolit nagyon szereti, Zoli ugyanis nagyon jól tud vele játszani (ehemm... rá lehet venni mindenféle képtelenségre). Szoktak labdázni, autózni, Legós füzetet olvasni, bújócskázni, bármit. Most is volt sok-sok közös időtöltés: Zoli kikísérte Tomit a piactérre bicajozni, torta evés közben meg nem győztem rájuk szólni, olyan rendetlenek voltak. :)
Aztán ebéd után előkerült a szamaras téma. Zoli először csak úgy hurcolta Tomit a hátán, majd pedig kitalálták, hogy Zoli legyen a Komáromiék szamara, Tomi pedig valami konyharuhát répának használva, és Zoli feje elé lógatva lovagolt a hátán, és nagyokat kacagott. :) Szegény csacsikánk jól bírta, vagy 2 órát hurcolászta hétrét görnyedve Tomit a hátán, nem tudom, hogy ment neki ezek után az éjszakás műszak, csak reménykedünk, hogy nem történt maradandó sérülés...
Tomi mindenesetre teljesen el volt ájulva ettől a játéktól, biztos vagyok benne, hogy ezek után még jobban a szívébe zárta kedvenc unokatestvérét. :)





Zolinak köszönjük a szuper játékot, és ezúton is gratulálunk 24. szülinapja alkalmából!!

Puszilunk!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése