Idén érkeztünk a felújítás utolsó és egyben legkellemesebb fázisába - azért ennyire kellemes, mert azon kívül, hogy levelezek, nekem semmit sem kellett most csinálnom, Dereknek se nagyon. Most ugyanis a kertünk szépül meg, vagy legalábbis alakul át számunkra használhatóbbá, rendben tarthatóbbá. Mivel én egyáltalán nem szeretek kertészkedni, Derek se nagyon, sőt ideje sincs, ezért úgy döntöttünk, hogy a költözéskor örökölt növények nagy részét száműzzük. Ugyan a kert tényleg nagyon gazdag volt mindenféle virágban, bokorban, fában, nekünk ez nem volt túl praktikus, mert a kert nagyon kicsi, a növényvilágot pedig egy parkméretű udvarra tervezhette az előző lakó. A füvet is le kellett cserélni, mert rendes fű alig volt már benne, helyette inkább mindenféle erőszakos, burjánzó gaz, amit sem kitépni, sem lenyírni nem lehetett - arról nem is beszélve, hogy kedvem se lett volna. Így átgondolva, hogy mennyi időt, pénzt kellett volna rászánni a gazmentesítésre és gyepregenerálásra, jobb ötletnek tűnt inkább az egészet felszedetni és gyeptéglával (vagy szőnyeggel) újra ültetni. És ott volt végül az udvarunk kellős közepén, közvetlenül a konyhaablak előtt 2 méterrel A Bunker. A Szörny. A Betonblokk. Vagyis eredeti funkcióját tekintve egy betonból épített szenes, egy 2x1 méteres öntött betontetővel, egy masszív erőd, amit többek kinti wc-nek néztek. Ha ez az építmény a kert végében (egyébként kemény 8 méterrel hátrébb, belátom, áthidalhatatlan táv) lett volna, akkor még örültünk is volna neki, hiszen egy bomba biztos, zárható épületről volt szó, kiváló lett volna pl. Derek szerszámait tárolni. De nem, ilyen az ír logika, oda tették közvetlen az ablak elé, 2 méterre a háztól, hogy elfogja a kilátást, és egy teraszt se lehessen oda építeni. Mondjuk igen, legalább közel volt az ajtóhoz, persze nekünk állati sok szenet kellett behordani... Na mindegy, már a költözéskor tudtuk, a bunkernek mennie kell. Most jött el végre az ideje.
Ezekre a munkálatokra jobbnak láttam egy hivatásos szakértőt felkérni: az egyik kolléganőm férje kertész, beszéltem vele az igényeimet, ötleteimet illetően, és szimpatikusnak tűnt mind a hozzáállása, mind az árai. Azt is mondta, hogy mivel tereprendezéssel, kert tervezéssel is foglalkoznak, a bunkert is el tudja bontani. Az sem volt számára probléma, hogy akkor álljon neki a munkának, amikor ott se vagyok, vagyis gyakorlatilag egy darab személyes találkozó után mindent emailben intézünk, Derek fényképei alapján innen Magyarországról is tudom követni az eseményeket, fizetni tudok online, teljesen zökkenőmentesen mennek a dolgok. Nagyon elégedett vagyok Gordon (a kertész) munkájával és az "ügyfélszolgálattal" is. Nagyon tetszik, hogy ha valamit mond, akkor úgy is van, inkább kevesebbet ígér, és végül többet, gyorsabban végez, pontos, precíz, és tiszta, rendezett - ami egy kertátalakítás esetében nem kis dolog.
Itt lesz néhány "előtte"kép, egyelőre nem férek hozzájuk.
És a munkálatok megkezdődtek - pontosan a születésnapomon!
Derek ezt a képet küldte este - bunker a konyha ablak előtt volt-nincs!!
Gazhalmaz az elsőkertben
Itt az ex-bunker! :)
Megjött (és megtelt) a konténer a gazzal, bunkerdarabokkal.
A hátsókertben a gyom már elhalt pár nap alatt, a betontörmelék eltűnt.
Ezt bírom, így hagyja maga után a cuccokat a nap végén. Nem szanaszét, hanem mindent katonás rendben.
Tomi szobájából fotózva. Bezzeg a bunker alap milyen kicsinek tűnik így, nem??
Itt még bent a fű-gaz maradvány, és a régi, elhasználódott játékok. Helyettük újat tervezünk (a hinta marad), ha meglesz majd a fa terasz, akkor egy aranyos kis fa játszóházat is szeretnék Tominak, meg majd Kistesónak. :)
Tök vicces, hogy a konténer majdnem nagyobb, mint a kocsink! :)
Ez pedig már pár nappal a kezdés után (igen, még egy hét sem telt el!!).
A régi gyep felszedve, a kert felrotálva, kiegyenlítve, rendbe téve. Nekem már így is tetszik, pedig még nincs is meg az új fű. :)
Ez a tárolószekrény még a régi helyén, átkerül majd oda, ahol nincs ennyire az ajtóban, mert ide a beton tetejére egy fa teraszt szeretnék. A beton lapok visszakerülnek majd járókőként a fűbe, a fenti képeken látható piros lapokból pedig a tárolólószekrény alapja lesz majd.
Ami még hátra van, az a gyep lefektetése, és a hátsó rész befejezése (a tároló végleges helye, a járókövek letétele, stb.) A terasz majd az anyagiak felmérése után jön - valószínűleg nem azonnal, hanem egy kevés "rákészülés" után, de reményeim szerint az is meglesz, mire megérkezik Kistesó. :)
Az elsőkertben pedig valamit meg próbál Gordon a fűvel kezdeni, mert a fű ott is elég gazos, de még inkább mohás. Szerencsére jó az idő, gondolom, ez jót tesz a fűnek, megszellőzik kicsit, vagy nem tudom. Ott is eltűnt, vagy el fog tűnni a kis virágoskertnek álcázott szánalom, ami az ablak alatt volt, fű kerül majd a helyére. És a kukáinknak is ott kell majd helyet találni, mert kitiltottam őket hátulról.
El se hiszem, de mire visszaérünk, lehet, hogy kész lesz minden!!
Gordon munkájával nagyon elégedett vagyok, gyorsan és szépen dolgozik, Derek is ezt mondja. Nagyon örülök, hogy rábíztam a dolgokat, mi soha nem tudtuk volna ilyen szépen, gyorsan megcsinálni, és így annyi fáradalmat, veszekedést elkerültünk, hogy az aztán tényleg minden pénzt megér! Most már csak tényleg egy szép tavasz és nyár kell, hogy ki is tudjuk élvezni a szép új tágas kertet. :)
I will put "before" pictures as well, but for now, here are the photos of the bunker being torn down and the garden being cleaned and tidied. We are waiting for the weed killer to work now, hopefully end of this week he will put down the grass and we will have a new garden!
Then I'd like to get a decking/patio done, with chairs, playhouse for Thomas and an awning - not against the sun (we never mind the sun!!), but to keep away light rain. :)
After this a long-long period of saving follows, as at some stage we will need an extension or another bedroom somehow...













Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése