Tomi szerencsés gyerek. (Legalábbis egyelőre, pár év múlva biztos épp az ellenkezőjét fogja érezni. :)) Egyelőre buzgó kisdiák...) Mivel kétnyelvűnek született, két kultúrában is nő fel. Nagyon jó dolgunk van, mert van lehetősége itt Írországban is magyar közösségbe, iskolába járni. Minden második szombaton Malahide-ra megyünk, ahol a könyvtár közösségi termében magyar oktatásban részesülhet, már második éve. Tavaly még kicsi volt, igazából csak amiatt járhatott, mert én is ott voltam a teremben, tanítottam a nagyokat, ő pedig a legkisebbek között volt. Igaz, 1, sőt 2 évvel is kisebb volt, mint a többiek, de nagyon jól érezte magát, szinte mindig örömmel ment.
Az iskolát Ági néni (Majorné Perger Ágnes) szervezi, irányítja, valósítja meg. Idénre több osztályt tervezett, mint a tavalyi 4:
A tavalyi tabló - sajnos kb. a tanulók fele nem volt ott a fotózáson.
Óvodások (Timi néni és Eszter néni)
Iskola előkészítő (Ági néni)
1. osztály (Hajni néni)
3. a osztály (Évi néni)
3. b osztály (Judit néni)
Felső osztály (Ági néni)
Tomi az óvodások között van, idén Timi néni a tanító nénije. Második osztály nincsen, tavaly nem indult teljesen kezdő első osztály. Azért van két harmadik osztály, mert két kb. egy szinten levő csoport van, ahol az egyik osztály már 4. éve jár, de ők sokkal kisebbek voltak, mint a másik csoport tagjai a kezdéskor. Így az egyik csoport egy hajszállal előrébb jár, mint a másik, de szinte teljesen ugyanazt tanulják. A felső osztály (őket tanítottam én tavaly) 10-11 év felettiekből áll, idéntől történelmet is tanulnak majd.
Az iskolába járó gyerekek mind magyarok, vagy legalábbis vegyes családba születtek, mint Tomi, mindenki tud magyarul, minden tananyag magyarul folyik. (Egyik anyuka kérdezte a beiratkozáskor, van-e lehetőség néha angol szavakkal, vagy teljesen angolul magyarázni - nincs. Szegényt mereven elutasítottam ezügyben, hiszen épp az a célja az iskolának, hogy magyarul tanuljanak, gyakoroljanak, szinten tartsák a nyelvtudásukat, fejlesszék a szókincsüket, stb. Egyébként nincs is szükség az angolra, miért is lenne, a gyerekek tudnak magyarul, a tanárok pedig egészen biztosan el tudják úgy magyarázni az ismeretlen dolgokat, szavakat, hogy mindenki gond nélkül megértse.)
A tananyag életkorhoz mérten a magyar nyelvhez kapcsolódik: írás-olvasás tanulása, magyar ABC, az olvasás gyakorlásával betekintés a magyar irodalomba, földrajzba, környezetismeretbe, kultúrába, majd 3. osztálytól a nyelvtani szabályokkal való ismerkedés is. A felsősök (idén először indul ilyen osztály) pedig magyar történelmet is fognak tanulni. Valójában egy erősen lecsökkentett otthoni tananyagot tanulnak a gyerekek.
Emellett szervez az iskola kézműves foglalkozásokat is, amelyek magyar vagy itteni népszokásokhoz kötődnek (ugyanúgy megünnepeljük a Halloweent, mint a farsangot, karácsonyt, húsvétot, stb.), tavaly pedig volt karácsonyi és év végi műsor is, amit a gyerekek adtak elő, és nagy sikert aratott.
Ilyen lelkes közönség előtt szerepeltek az évzásón az iskolások - a legnagyobbak versekkel, a legkisebbek ovis mondókákkal, énekekkel, a 2. osztályosok pedig Jancsi és Juliska színdarabbal. :)
Nem maradt el a vastaps! :)
Idén én már nem tanítok az iskolában, de megmaradtam "Nemzetközi összekötői" pozíciómban, azaz tolmácsolok, amit kell, kapcsolatot tartok a könyvtárral, ahol az iskola működik, segíteg programszervezésben, ünnepségeken felügyelésben, és helyettesítőként is beállok, ha valaki beteg vagy nyaralni megy.
Nagy szerencse ez az iskola az itteni gyerekeknek, egész biztos vagyok benne, hogy Tomi azért is beszél ilyen szépen magyarul, mert nem csak az otthon töltött nyaralások alatt hall másokat is magyarul, hanem itt is, pláne gyerekeket, ami szerintem nagyon nagy pozitív hatással bír a beszédfejlődésre. Így lehetősége van ugyanúgy belenőni a kultúrába, mint az otthoni gyerekeknek, talál hasonlóságot a mesekönyvekben olvasottak és a magyar iskolában tapasztaltak között, barátokat szerzett, természetesnek veszi, hogy itt is vannak olyan családok, ahol magyarul beszél mindenki, vagy legalábbis a gyerek az egyik szülőjével.
Reméljük, még hosszú évekig járhatnak ide a gyerekek, nagyon köszönjük a tanító nénik munkáját!!
This post is about the Hungarian Weekend School that is operating in Malahide. Children of Hungarian or mixed parents can come here and learn to read and write, study our literature, culture and history. They all speak Hungarian, the aim is not to teach them the language - although some of them definitely need a bit of language support as well. The past 2 years I was teaching in the school as well, from this September I am only helping as a translator/interpretor if we need to deal with any English speaking contacts, and also help out with admin work or program planning if need be.
Thomas goes to the school for the second year now, he is attending the kindergarden group. (There is a pre-school group and a first class as well - these are kids who go to junior and senior infant classes in their Irish schools, and we have two third classes and a class for 10 year olds and older.)
It is a great possibility for these kids to be able to go to a Hungarian school here in Ireland: it is very important that they learn about their heritage and they meet other kids who also speak Hungarian. (English is not really allowed in school, the younger ones, especially from mixed families, tend to switch to English but we always encourage them to use Hungarian, and after a few weeks they all get used to it and give an effort to speak the language.
I'm very proud of Thomas as he is doing great with the language, and cannot be thankful enough to the teachers for making it possible for him to go there. :)
(On the pics a few of our students and the proud and very happy parents taking photos during the play at the end of the schoolyear. I haven't seen so many cameras and so many smiling parents in one small space forever. And the kids did great, no stage fright or awkwardness was to be seen at all, they did their play like little pros. :))


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése