Pénteken kipakoltam a szekrényeket, este pedig Derek szétszedte őket. Tomi pedig rettentően segített lehordani a darabokat a kertben, fáradhatatlanul végezte a "feladatait".:)
Szombaton nekifogtunk leszedni a tapétát. Szerencsére segítségünk is akadt: Évi (a magyar iskolás barátnőm, nem motoros Évi, aki a nagynéném :) vállalta, hogy vigyáz Tomira. Tomi nagyon jól érezte magát, játszótereztek, húslevest ebédelt, olvasgattak, pihengettek Évi olvasó szobájában, babzsákon ugrált, bújócskáztak, el volt kényeztetve, na. :)) Örömmel hallottam, hogy jógyerek volt. Mikor hazajött, akkor segített, hurcolt mindent fel-le a lépcsőn.
A tapétát egy kicsi kivétellel teljesen leszedtük szombaton, a fal se esett le mindenhol. Határeset volt, hogy mi kijavítgatjuk-e, vagy szakembert kell hívni, végül hívtunk hozzáértőt. El is jött, megleste a falat, mondta, hogy a felét újravakolná inkább, a másik felénél elég a javítás. Mondtuk, hogy jó. :)
Vasárnap Derek meg az öccse lekapták a radiártort, kipakoltuk a maradék cuccot, hogy a vakoló ember, Lorcan elférjen.
Ma meg is érkezett, és mire hazaértem, tükörsima vadiúj falak fogadtak! Nagyon szép lett, és nagyon olcsón megcsinálta megint. A nappalinkat és a lépcsőházat is ő csinálta, nagyon elégedettek vagyunk vele mindig. Most szépen szárad a fal.:)
A következő fázis lesz a plafon festés, elektromos dolgok beszerelése, új radiátor felszerelése. Én nagyon remélem, hogy ezek vasárnapig meglesznek.
Kedden jönnek az új ajtók, én meg kifestem a falakat, szerdára beütemeztem a szegélyek, ajtófélfák lepingálását. Ha ez mind sikerülne, akkor jövő hétvégén megvehetjük a lámpát, függönyt, új szekrényeket, polcokat.
És akkor már "csak" össze kell szerelni, visszapakolni a mindent, és kész is vagyunk! Hajrá!
Képek, főszerepben a falak.
Tapéta leszedve, ágy lefedve, vakolat leverve, vakolókellékek várják a mestert.
Derek leszedte az ajtót is erről a mindenes kis szekrénykéről, leolvaszotta róla festéket, és meglepődve láttuk, hogy a ronda funérlemez alatt egy szép kis ajót bújik meg. Lefestjük és úgy kerül majd vissza.
Ez a fal a legrosszabb, itt még a fele vakolat fent van, amit később levertünk. Ezt, és egy másikat teljesen újra kell vakolni, a többit elég lesz javítani.
Radiátor leszedve, ez az egyik javítandó fal.
És itt a csodálatos, tükörsima, vadiúj száradó fal!! Nagyon szép lett újfent, Lorcan igazán érti a dolgát.
Itt az ablak mellett is megcsinálta a falat, az is nagyon lemálott.
Ez a teljesen újravakolt fal. Ír logika alapján a beépített szekrény alatti pallókat nem lakkozták le. (Minek is, úgyse látszik...) Itt már agyonsuvickolva látható, kb. 1 órát vakartam ezt a másfél négyzetmétert, vagy még tovább is? Szörnyű volt, szinte teljesen malter fedte, azalatt meg még ezeréves fekete kosz is. Még párszor áttörlöm majd, és aztán lelakkozzuk.
Apropó padlómosás: kb. 3 órát mostam a szobát. Ez kihúzódott 4 órára is, mert közben lefektettem Tomit, még a Hófehérkét is elolvastam. :) A kezeim majd letörnek, holnap garantált az izomláz...
Holnap felkerül a radiátor a helyére, így Derek gyorsan lefestette a falat, ahova felteszik majd. Ezt a falat csak javította Lorcan, ahol teljesen lejött a vakolat, így egy réteg festés után látszik, hol kell majd a pici kis hibákat megcsiszolni, és egy második réteget is festeni kell majd. Derek fejlámpával fest, mert kint már tök sötét volt, 9 körül, én is az utolsó órában ezzel a lámpával a fejemen sikáltam a padlót, kár, hogy magamat nem fotóztam le, igen vicces lehettem a mocskos ruhámban, négykézláb kúszva a fejlámpával. :))
Folyt. köv.
Bedroom project starting! As you can see from the pictures, we tore the bedroom apart. Wallpaper was taken off, wardrobes torn down, doorframes torched paintless, radiator removed. With the wallpaper came the plaster as well at some spots, so we got Lorcan in again, and he did a great job again, he fixed the walls in just a day! Thanks Lorcan, we are always very happy with your quick and great quality work. I scrubbed and scrubbed for 3 hours today, so the floor is nice and clean again after the plastering. In the meantime Derek prepared the wall for the new radiator, he sanded it a bit and put on a coat of paint. We finished after 9, as you can see, Derek even wears a head torch so he sees what he is doing. :) I scrubbed the last hour wearing the headtorch too. :)
To be continued...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése