A szekrénysorunk meg a polcaink - és a kék szatyorban A Cuccok. :)
Elég megterhelő volt a beszerzés, de nagyon ügyesen megbirkóztunk mindennel (alig néhány órába telt...), és bár otthagytunk egy vagyont, remélem, a köv. 20 évre letudtuk az ilyen irányú vásárlást. Na jó, 10 év, gondolom, ha Tomi 13-14 lesz, akkor majd frissítjük a szobája bútorzatát, addig nem nagyon szeretnék újra ekkora projektbe fogni...
A függönyt megvettem már a héten, így mikor hazaértünk, fel is szereltük, és levágtam, ma pedig felvarrom. Vagy holnap. :) A lámpa is a helyére került szombaton, meg az ágy is. Este, mikor lefeküdtem a szép kifestett, átrendezett, még üres szobában, úgy éreztem, mintha hotelban lennék. :D
Tegnap pedig egész napos szekrényösszerakás volt a program. Derek azt mondta, lehetetlen, hogy mindent összeszereljünk tegnap. Én erre azt mondtam, áááá, dehogy, simán megcsináljuk! Végül mindkettőnknek igaza lett, ugyan befejeztük tegnap, de reggel 10-től fél 12-ig csináltuk, hát kicsit túlóráztunk, én úgy 7-8 körül szándékoztam szépen leülni és elégedetten szemlélni a (befejezett) munkánk eredményét. (Akkor még tajtékozva szidta Derek a tolójatót, Tomi még egy rajzfilmet követelt, én pedig a 22 fióksín felcsavarozásával küzdöttem. Na de végeztünk, ügyesek voltunk!!
Tomi úgy elfáradt a nagy mesenézésben, hogy még most reggel, háromnegyed nyolckor is alszik. Mondjuk olyan idő is van, esik az eső, tök sötét van, még az utcai lámpák se kapcsoltak le, annyira szürkeség van.
Jöjjenek a képek!!
Készül az első szekrény
Jöhet a második
És a hamradik
(Közben főztem, meg is ettük, ez már úgy 2 fele volt)
Szöget adogató inas :)
És áll mindhárom szekrény!
Tomi és én itt eltávoztunk, hogy ne egész nap mesézzen szegény gyerek, bár ő maga nagyon élvezte. Futóbringára pattantunk, és elmentünk a boltba, vettünk jutalomfalatot és olvasnivalót a szerelőknek, meg a segédmunkásoknak.
Az egyiknek tükrös az ajtaja
Készül az egyik tolóajtó
(Javaslat Ikea szekrény vásárlóknak: a tolóajtó garantált agyvérzés. Ha nincs polipkarunk - legalább 8 - akkor inkább válasszunk rendes nyitható ajtót...)
Mindeközben a gyerekszobában....
A fürdőben....
És a nappaliban.
(Én voltam a fiók felelős, 8 kisebb és 3 nagyobb fiókot szereltem össze és fel - némelyiket többször is, mert elszámoltam a lukakat a szekrényfalon...)
És kész!!
Miután már majdnem 11 volt, gondoltunk, fejezzük be, betettük a 6 polcot is, így a szerelés tényleg kész lett.
Fénykép 23.30-kor
Jöhet a bepakolás!
(Na meg a polcok, akasztók, képek felfúrása....)
We are nearly done with our bedroom project. Last weekend we borrowed a van (thanks, Pat!!), and we went to Ikea to buy all the wardrobes, shelves, etc. It was some mission, but we did it in the end without any major issues. (See picture with our flatpacked furniture and the Ikea "blue bag" with "Stuff" - the most important purchase any time we set foot in Ikea. :) Saturday was only for minor alterations, like putting up the curtains and putting our bed in its final spot. I felt like I am in a hotel when I went to sleep that night in our new bedroom. :)
Sunday was the day for wardrobe building. Derek said, no chance we manage it in one day, I was very optimistic and said we do it easy-peasy. Well, we were both right: we did finish it on Sunday, but we did some serious overtime from 10:00-23:30, basically non-stop. (Thomas was busy watching cartoons in the meantime, only stopping for a lunchbreak and a bit of apprenticeship - see picture of him handing nails to Derek or just supervising the work from a wardrobe :) -, and he also came with me to the shop to pick up some treats as a reward for our heroic efforts.
So the assembling went on and on, Derek read the instructions, did the frames. I was helping, handing stuff, holding stuff, and whenever he didn't need me, off I ran for a bit of drawer-assembly: I put 8 small and 3 big drawers together, and screwed all 22 hinges to their places - some of them several times as I made a mistake counting the pre-set holes...
The worst were the sliding doors. OMG, they are awkward things to assembly and they are an absolute nightmare to hang, unless you are an octopus with at least 8 long arms, or else you both are super strong and can lift the bloody things by one finger... Well, we did it in the end, although at some point I was afraid the doors end up flying through our closed windows. Since we were so late, we even put in all the shelves and drawers and everything, so the pictures with the finished wardrobes were taken at 23.30 on Sunday night.
Nearly done: only the shelves, hooks, pictures are left undone, and of course moving our things back into the room that are currently still in the shed...
De jó! Szuper lett, gratulálok a szobához is meg hogy ilyen handyman férjed van:) Majd egy utsó fázis képet is kérek!:)
VálaszTörlés