Amúgy mindene megvan - annyira, hogy kisfiú. :) Szóval nem jöttek be a megérzéseim, én 100%-ra, vagy legalább 99,9%-ra biztos voltam benne, hogy lány. Olyannyira, hogy tegnap este neveken töprengve is szinte csak lány nevekre tudtam gondolni, hiába mondták tegnap, hogy fiú, és láttam saját szememmel is a "bizonyítékot". Na pont emiatt akartam tudni, hogy legyen időm hozzászokni, hogy kisfiú. (Okos kollegák egyből lecsaptak, hogy naaa, és csalódott voltál??? NEM. Nem mondom, hogy örülnék, ha mégis lány lenne, meg nagyon fura, hogy rosszul éreztem, de kit érdekel, hogy mi a végeredmény, csak rendben meglegyen, nem?? Hülyét kapok az ilyenektől.)
Elég nehezen lehetett a gyermeket vizsgálni - ugyanis a kezeit nem nagyon volt hajlandó a mellkasa elől elvenni, a lábait pedig felváltva dugdosta a szájába, nyalogatta, vagy a feje fölé tartotta. :) Nem is értem, hogy hogy lehet ez kényelmes póz, de annyira rossz nem lehet neki, mert szinte a teljes UH alatt (25-30 perc) ebben a pozitúrában volt, ha ki is mozdult, akkor is rövidesen újra a szájába tolta a lábujjait. :)
Az UH-t se nagyon díjjazta, amikor épp nem nyújtó gyakorlatozott, akkor erősen döfölte az UH készüléket. :)
3 képet kaptunk, lefotóztam őket:
Fej, egy kis aggyal, meg jóóó nagy pocival
Head with a little brain and a biiig tummy.
Az orra előtt-fölött az a valami az a lába...
That little thing above his nose is his foot...
Itt talán jobban látszik, kb. a homlok fölött halványan rajzolódó lábujjak. Nem, nem a fejéből nő ki a lába, megnéztük!! :)
Maybe here more visible: just about the forehead the faint silhouette of tiny toes, No, his feet don't grow out of his head, we got that checked. :))
So we went to the 22. week scan today. Baby is doing OK, he is a bit small for his age, so he needs to be monitored a bit more frequently. No probs, next check up very soon in Hungary. He - yes, it's a boy again! - was very active, he was doing gymnastics all the time, feet constantly in his mouth or above his head. He wasn't very happy about the scan, kept banging against the scan device, and refused for a while to show his heart as well, he kept covering it with his hands. :)
So my feelings were wrong - I was nearly 100% sure it is a girl this time. In fact I still feel it is a girl, very weird... It was quite obvious, he is a boy though, but just to make things sure, we'll check again at the next scan. :)
Gratula, nagyon cuki a kis srác:)))
VálaszTörlés