2013. május 19., vasárnap

Queen Mary 2

Csütörtök reggel munkába menet a vonatról feltűnt, hogy az én állomásom utáni kikötővel, Dún Laoghaire-vel szemben, az öbölben egy nagy hajó horgonyoz.


(forrás)

Máskor is járnak nagy hajók, nem is kevés, Dublin és Dún Laoghaire forgalmas komp-, teher- és utasszállító hajó kikötők. Ez a hajó viszont szabad szemmel a távolból becsülve is nagyon nagynak tűnt. Mikor megbizonyosodtam, hogy nem mozog, valóban horgonyt vetett, akkor már gondoltam, hogy tényleg nagy, annyira, hogy be sem fért a kikotőbe!

A munkahelyem felé sétálva pedig meghallottam, amint két bácsika szintén a hajót nézi, majd az egyikük mondta, hogy ez bizony a Queen Mary 2, és csak reggeltől estig lesz az ír partokon, este folytatja a körútját. 
Hamar utána is néztem a neten, hogy valóban így van-e, és igen, a világ legnagyobb óceánjárója érkezett ide kora reggel, hogy aztán még késő délután tovább induljon.

Mivel 3-kor végzek, a hajó meg szinte a szomszédban volt, eldöntöttem, vonatra pattanok és elruccanok megtekinteni. Szerencsém volt, nem áztam meg, egy ideig meg még a nap is sütött! :)

Csak telefon volt nálam, azzal elég béna képeket tudtam csak készíteni, itt vannak:


Blackrockból fotózva, ez pár kilométerre van Dún Laoghaire-től


Ezt már a mólóról csináltam


A plakátja


Itt kicsit látni, mekkora. A kis fehér hajó balra egy naponta közlekedő tengeri komp, autókat, taslán kamiont is szállít, tehát nem egy kis dunai kompra kell gondolni, közelről jó nagy ez is. A képen párszáz méterrel (de szerintem nem több, mint 300) messzebb van, mint a Queen Mary 2, tehát ennyivel nem kisebb, de akkor is érzékelni, hogy mekkora a különbség :) 

Néhány neten talált jobb felvétel, és információ a Queen Mary 2-ről:

Queen Mary 2


Hossza 344 méter
Utasok maximális száma: 3,090
Az RMS Queen Mary 2 egy transzatlanti óceánjáró, melynek építése több mint 900 millió dollárba
került. Ez mérete és struktúrája alapján kikötőhelyenként több mint $300,000-nak felel meg. A
legnagyobb óceánjáróként tartják számon, 15 étterem és bár, 5 úszómedence, egy kaszinó és a
világ első tengeri planetáriuma kapott helyet rajta. Engedélye van arra is, hogy esküvőt tartsanak a
fedélzetén.

Queen Mary 2 medence

Queen Mary 2 4
(Forrás)


(forrás)
Így nézett ki Dún Laoghaire városkából a mólóról.

Szép volt, örülök, hogy elmentem megkukkanktani! :)


On Thursday the Queen Mary 2 visited Dublin Bay, and was anchored off shore Dún Laoghaire - as it was too big to dock either there or in Dublin Harbour. The passengers were transported to and from the ship by small boats, they could either take a boat right into Dublin or step ashore in Dún Laoghaire and then take the dart into town.
As I was only next door in work, I decided to take the short trip down to Dún Laoghaire. I only had my phone, which doesn't take great pictures, so I found a few online too. (Here.) Also, more info on the Queen Mary 2 here.
The ship looks great, it was worth a trip to see it even from a distance. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése