Nem nagyon szeret rajzolni, igazat szólva nem is egy őstehetség. Ebben egészen biztosan nem örökölt semmi művészi gént, pedig a dédipapája, nagybátyám, egyik nagynéném és főleg az unokahúgom tehetséges rajzolók, fesők, művészkedők. Apukája is jobban rajzol az átlagnál. (Én nem. Nagyon nem.)
Szerintem Tomi nem rajzol az átlagnak megfelelően 4 éves létére. Nem is szeret egyébként rajzolni, magától szinte soha nem ül le. Az oviban minden nap van rajz, festés, színezés, egyéb, mégsem a kedvence egyik tevékenység sem. Meg is fogalmazta, a feje kigondol valamit, de a keze nem azt csinálja. Ismerem ezt az érzést: a fejemben látom én is, amit papírra vetnék, de a kezem nem azt rajzolja, amit szeretnék.
Lerajzolta Papát és Borcsit, íme a műalkotások:
Ha a rajzolás nem is megy, az írás igen, anyukám előírta neki, hogy papa, ő meg addig próbálkozott, míg jól lemásolta. :)
Ez Bora. (A nagy üres karika az csak a próba, azt elrontotta, otthagyta.) A két legkisebb karika a szemek, a fejben vannak. A tarkójából állnak ki a lábak (mondjuk legalább 4 van, azt jól csinálta - bár lehet, hogy a képen Bora hanyatt fekszik kitekeredve, ahogy szokott??), a fej nyaki részén a vakarás a füle, a másik füle meg a sötétre satírozott rész balról. Az a hosszú hegyes lefele a farkincája. Hát ez ilyen lett. :))
Thomas drew pictures of his grandfather and our dog. Papa looks like a person at least (note the writing, my mom wrote it down for him on a piece of paper, Thomas copied it rather well), poor Bora is not very recognisable. The big bubble is the first attempt, which failed, so Thomas tried again. The 2 tiny circles are the eyes, in the head correctly. The four lines at the back of the head are the legs. (Maybe Bora is lying on her back with legs all over the place in the air??) The scribble at the neck is actually an ear, and the darker red spot on the left is the other ear. Then he remembered the tail and he drew that long big triangle. :) He is not the best drawer, certainly did not inherit any artist genes, although we (not me...) have them in the family. He is rather like me, as he put it himself: His head thinks of something but his hands draw something different. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése