Hajrá, Borcsi!

Bora nagyon beteg. Most merem csak leírni, mert talán-talán valóban javulgat. Kb. 2 hete kezdődött, püffedt, ivott, étvágytalan lett, hányni kezdtett, elgyengült, kedvetlen lett, mindez pár nap alatt. Végül apáék úgy döntöttek, visszaviszik az orvoshoz. (Két héttel előbb babesiosis gyanú miatt mentek le, kapott is ellene szérumot, a fene a kullancsokba. Mint utóbb kiderült, akár maga az ellenanyag is okozhatta Bora megbetegedését, mivel Bora 11 éves idősödő szervezetét lehet, hogy túlzottan igénybe vette a szer.)
Először vese-, majd szívbajra gyanakodtak, szívizom gyulladásra, de persze mivel a beteg nem mondja meg mi a baja, nehéz is diagnózist felállítani. (Főleg úgy, hogy az orvos nem is töri magát össze, de ez megint más téma, nem erről akarok írni., nem voltam ott. Lehet, jobb is. A lényeg, hogy a szuper állatorvosunk nagyon feldühítette a családot az érdektelenségével és személytelen pénzhajhászásával. 21 éve vagyunk nála, nem ezt vártuk.)
Vizsgálatok során ment át szegény Borcsi, röntgen, szurik, gyógyszerek, stb., mégsem javult. Továbbra se evett, ivott, gyengült, bágyadt, hányt, légzési bajai lettek, "hálni járt belé a lélek". Miután az állatkórházas doki szinte alig látta el a kutyát, apáék konzultáltak a baracsi szomszédunkkal, az ottani állatorvossal. Az ő újabb diagnózisa mérgezés gyanú volt. Apa fel is idézte, hogy Bora felkapott valamit egyik este a betegség előtt, lehet patkányméreg volt. Megindult a mérgezés kezelése. 1 hétig hullámvasút volt: hol kicsit jobban, hol sokkal rosszabbul volt a kutya. Kiszáradás fenyegette többször, szinte 1 hétig nem evett, nem ivott, infúziókat, tonnányi gyógyszert (injekcióban), súlyos betegeknek való humán roboráló szereket kapott. Kezelésébe bekapcsolódott a doki bácsi felesége is, aki egyébként az én háziorvosom.
Nem tudom, konkrétan mi és hogy zajlott, mert hát csak az enyhített változatot kaptam meg csepgtetve skype-on meg pár szavas kis sms-ekben, de az így is átjött, hogy a kutya haldoklott napokig. Most annyival jobban van, hogy "csak" nagyon beteg. Napok óta eszeget, iszik is, pár napja kezd visszatérni a kedve is, sétálgat, csóválgat, vakarózgat, egyszóval kutyaként viselkedik, nem zombiként. Laci (az állatorvos) is pont így fogalmazott ma: Na, talán mégiscsak lesz ebből kutya.
De még messze nem a törtető, csörtető, tank zabagép Borbála, csak egy nagyon lelassult, visszafogott, gyenge Boriska.

Szegény szüleim nem tudom, min mehettek vele keresztül. Utálom, hogy nem vagyok ott, hogy nem ÉN vagyok ott, nem áll módomban ápolgatni, dédelgetni, gyógyítgatni Borcsit, nem tudtam anyáéknak segíteni a nagy évvégi hajtás mellett  a kutyát ápolni. Bora nagyon szerencsés eb, az hagyján, hogy ilyen odaadó és szerető gazdái vannak, de hogy külön orvosi kart is szerzett... Laci naponta többször megnézi, majd 2 hete töpreng, hogy gyógyíthatja meg, apa szerint mindent és még azon túl is megtesz. Ibolyka meg helyettem most a kutyát orvosolja, és nem csak orvosolja, hanem szereti. Ő adta neki az infúziókat, ő fogta órákig apával a kutyát, hogy nyugodtan follyon le a lötty, ő szerezte neki a szupergyógyszereket, és mindemellett arra is van ideje, hogy Borcsit dédelgesse, gügyörésszen neki, szeretgesse. Egész biztos vagyok, hogy Borának ez éppen olyan fontos, ő annyira kis öleb, annyira kell neki, hogy prüntyögjenek neki.

Minden este várom, hogy mit írnak (ma először nem rettegve, hogy vajon nem rossz hír lesz-e), és hálát adok, hogy a szüleim mindent megtesznek Boráért, és hogy ilyen szuper szomszédaink vannak. Sose tudom megköszönni nekik majd eléggé, akárhogy is legyen Borcsa sorsa.

Hajrá Borcsika, imádunk, gyógyulj meg!!!