2013. december 25., szerda

Karácsony itthon - Dédi


Karácsony másnapján szokás szerint a mamámhoz mentünk. Nagyom jól éreztük magunkat, Dédimama isteni ebédet főzött, a másik külföldön élő unokatesóm meg én igen átszellemülten fogyasztottuk a sok finomságot. Mama mindig jól főz, de most aztán nem tudom, mi volt, minden tökéletesre sikerült!
Tomi is kivette a részét, 2 felnőtt adag húslevest evett meg, és utána még a másodikból is egy magához képest nagy adagot. Természetesen maradt hely sütinek is. :)


Áron azonnal feloldódott, boldogan lesett körbe, majd amikor nagynéném megszerezte, akkor odaterült a vállára, és csak szívta be a sok új ingert, információt. Időnként kicsit elaludt, majd folytatta. :)
Na, nála sem kell aggódnom a tömeg miatt, nemhogy nem ijeszti meg, vagy zavarná, inkább kifejezetten élvezi, ha sokan vagyunk, főleg ha őt dajkálja valaki. :) Ez pusztán amiatt fura, mert amúgy meg elég riadozós kisbaba, lényegesen jobb a helyzet, mint pár hónapja a halálfélelmei (rettenetes pelenkázás, fürdés, sapka), de azért még megijed zajoktól, dolgoktól. A tömeg már a legvadabb sírós korszakban is inkább érdekelte, mint zavarta, ez azóta csak javult. 


Ebéd

Aztán végre elérkezett a várva várt pillanat: ajándékbontás!


Kissé elmélyülten bontanak. :)



Egy képen a négy gyerek - Julcsi, Marci, Anna és Tomi


Királygiliszta! Évi varrta. :)


Julcsi csak lesett, ő nem ismeri Mama és Tomi Királygilisztás meséit


Karcsika és Tomi


Papa butaságokat beszélt, a két fiú rengeteget nevetett rajta. :)


Julcsi fényképez


Bogyó és Babóca is volt a fa alatt!!


Áronka újra Évit állította szolgálatba :)


Közben, hogy kicsit lassuljon Tomi, mikor a többi gyerek hazament, Zolival fociztak egyet



Áron tanulmányozza a gázkályhát, és közben gyűjti a pletykát. ;)


Itt már elfáradt, Papa hurcolta, énekeltek.


Golyóbis. :)

Nagyon jó kis nap volt ez is, jól elfáradt mindenki!
Boldog karácsonyt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése