2013. december 27., péntek

Barátozós

Tomi nagyon várta már, hogy találkozzon a magyarországi barátaival. 26-án este sikerült Jankáékkal egy kicsit játszani, volt nagy öröm!
Bálint már nagyfiú, őt inkább érdekelték az apukák telefonjai, de Tomi és Janka azonnal egymásra találtak, ahogy szoktak.


Áron ismerkedik Lucáva


Itt is telefonoznak


Tomi hamar ráunt, és Jankával vitézekké alakultak.




A szűkös hely nem volt gond, nagy kardcsata volt.





Áron eközben egy idő után észrevette a kezeit, és azzal foglalkozott inkább. :)


Másnap mi mentünk játszani hozzájuk, Bálint egyből kezelésbe vette Áront, megkezdődött a csapatba történő szocializációja. Rá is fért, kellett már neki egy hozzáértő nagyfiú dajkálása. ;)




Segítség!! A veszedelmes sárkánykrokodil bekapta a királylányt!!


Két kópé :)

Egy idő után fergeteges parti volt (táncoltak, mint a bolondok), majd pedig párnacsata.





Áront ez hidegen hagyta, neki jobb dolga is volt, mint száguldozni, eszetlenkedni. :)


Én pedig dajkáltam az ikreimet, vagyis Áront és az unokámat. ;)


Sajnos a Szilvesztert a nagyszabású tervek ellenére nem sikerült együtt tölteni, mert Janka megbetegedett, azóta a család többi tagja is. Reméljük, péntekre mindenki rendben lesz, mehetünk a tornacsarnokba együtt, utána pedig ottalvós buliba - Tomi nagyon várja!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése