2013. január 22., kedd

Torna

Az Olimpia alatt Tomi lelkesen nézte velem a tornaversenyeket. Aztán amikor Berki Krisztián a döntőbe került, lélegzet visszafolytva néztük végig a gyakorlatot (Tomi is a képernyőre tapadva, keze a száján, és azt suttogta, Hajrá Krisztián!), majd mikor meglett az arany, akkor ugrált, hogy nyertünk, nyertünk! :)) Aztán kijelentette: Anya, én is akarok így!

Utána is néztem, hogy milyen lehetőségek vannak erre Dublinban, és láss csodát, mekkora szerencsénk van, kb. 10 percre tőlünk kocsival van a tornacsarnok: Arabian Gymnastics. Ezúton is köszönjük Vincének és anyukájának a magyar suliból, hogy ide irányítottak minket! Már szeptemberben felhívtam őket, de nem volt üres hely, várólistára kerültünk, most januárban hívtak fel, hogy mehetünk kipróbálni.

Ma másodszor voltunk tornán Tomival. Rendes szertornáról van szó, illetve annak az előkészítéséről, persze miniknek még nem kell semmi komolyat csinálni. :) De a nagyobb gyerekek nagyon ügyesek már, nyilván soha nem nyernek majd az orosz meg az amerikai tornacsapattal szemben olimpiát, és ír Berki Krisztián sem lesz belőlük, de nem is ez a lényeg, hanem a mozgás.

Múlt kedden el is mentünk, nagyon tetszett Tominak is és nekünk is, meg is dícsérték, hogy nagyon úgy tűnt, tudja, mit kell csinálni, ügyesen utánozta a tapasztaltabbakat, és főleg nagyon élvezte. Így ma visszamentünk, sikerült pár képet is készíteni.


Bemelegítés - itt éppen béka ugrás, de komplett lazítós, ugrálós bemelegítés van, mint anno suliban tesiórán.


Itt pl. ki kell nyomniuk a felső testüket nyújtott karral


Ügyesen libasorban vonulnak együtt helyszínről helyszínre, és várakoznak, míg az edző előkészíti nekik az ügyességi pályát


Az első gyakorlat, nagyon jól ment Tominak!


Bukfenc le a lejtőn, előre, hátra. Sajnos nem tudtam pont a bukfencet elkapni. :)


Egyensúly gyakorlat padon, majd gerendákon



Oldalazva is kell (ez most jól ment, a múltkor még nem), és hátrafele is kell lépegetni, az egyelőre nem nagyon megy. :)


Négykézláb is kellett a gerendán


Majd leugrás bemutató, hát a kivitelezésen van még mit fejleszteni. :)
Nagyon nehezen érzékeli még a testét, itt a feladat az volt, hogy tegye szét művészien a karjait, ugorjon le és érkezzen hajlított térddel, előre nyújtott karokkal, majd tartsa egy pillanatig a pozíciót. Ha nem mondják meg, hogy kell, csak ugorjon, szuperül leugrik, viszont a kis végtagjait még nem tudja kérésre koordinálni.


Na ez bezzeg nagyon megy, ugrálni a felfújt szőnyegen, mint egy őrült majom. :)


Itt végre közel volt. :)
Amúgy egy ablakon keresztül lehet őket végig látni, annyira aranyos meg ügyes, öröm nézni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése