2012. július 23., hétfő

Bray - repülő show

Tegnap kirándulni voltunk a tengerparton. Bray-ben volt repülő show. Tavaly lemaradtunk, mert épp aznap repültünk Magyarországra, de mivel 2 éve nagyon tetszett, idén semmiképp sem akartuk kihagyni!

Érdemes is volt elmenni, igazán jó hangulat volt, ezerféle vidámparki játék, kicsiknek is, dodzsem, óriás kerék, stb., és persze a lényeg: 2 órás légi bemutató. Tomit idén főképp a vidámpark járművei vonzották - eddig félt tőlük, nem akart semmire se felülni, most viszont szinte mindenre. A kicsiknek való körhintákból jópárat kipróbált, apával pedig dodzsemezett és óriáskerekezett is!

Nekünk meg nagyon tetszettek a repcsik, volt kicsi-nagy, gyors-lassú, szárnyas és propelleres, mindenféle.

Néhány (béna) kép ízelítőnek - sajnos a mi kicsi gépünkkel nem lehet jobb képeket csinálni, főleg ha pont a nézőkére süt a nap, vagyis nem látom, mit fotózok. :)


Itt még csak vártuk a repcsiket, Tomi elfogyasztotta boldogan a meglepi kukoricát, mindjárt 2 csővel. :)


Ez pedig a mamától kapott repülős chips, amit múlt vasárnap (tényleg csak 1 hete volt?!) a repülőútra kapott Tomi, de elfelejtette, így most ette meg. :)


Cipőtolvaj!!!!


A legelső repcsi, ami megjelent az égen, ezt a feliratot húzta:
Yum, hozzám jössz?
Nagyon remélem, hogy Yum igent mondott, mindenki olvadozott a tengerparton. :)

Update: Most találtam meg a hírt: Yum egy férfi becneve, és igent mondott a barátnőjének! :) Hurrá! :)


És elindult a bemutató: az Aerlingus nosztalgia színűre festett A320-asa



Tengerpart :)


Mentőhelikopter


Tomi és az Aerlingus szokványos színben.


Mikor Tomi már nagyon unta a repcsiket, Derek elvitte körhintázni. Felültek erre az óriás kerékre is, felhívtak és integettünk.


Tomi elragadta a fényképezőmet, és mindent fényképezett, többek között ezt a lányt is, aki mellettünk telepedett le a pasijával. A lány visszafényképezte Tomit. :)



Ezek az ír légierő gépei


Ez pedig szintén katonai jármű, nagyon érdekes volt! Ez volt a legjobb szerintem, lenyűgöző trükköket tud csinálni, függőlegesen, fejjel lefele, farokkal lefele, oldalra, hátrafele tud repülni, bemutatta a sebességét is, félelmetes egy gép!

Hát ennyire futotta a képes beszámolóból. A neten kutattam és találtam még képeket (nem az enyémek, csak belinkelem) itt és itt:

Anyukámnak pedig ezúton is boldog névnapot, tegnap volt neki! :)

We went to Bray to see the air show yesterday. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése