Mint (majdnem) minden szombaton, ma is iskola volt. (Az iskoláról készülök írni egy kis bejegyzést majd...) Tomi most kihagyta sajnos! Előzmény volt, hogy tegnap este, és tegnapelőtt és azelőtt is, nagyon későn és nehezen aludt el, tegnap fél 10-kor még ment a cirkusz. Ehhez képest reggel 6 előtt megjelent mellettem, hogy ő felébredt. Reggel 9 órára úgy elfáradt, hogy majdnem sírt, nagyon puffogott, morci volt, kiabált, teljesen lüke lett szegény. Egyik pillanatban aludni akart, a másikban iskolába menni. Végül beült az autóba, azzal, hogy majd a helyszínen eldönti, feljön-e, vagy hazajön apával aludni. Végül feljött velem, de 5 percen belül sírva fakadt, hogy apa jöjjön érte. Apa jött, elvitte, közben még 2x gondolta meg magát, hogy visszajönne, majd mégse, apa bekeményített és hazajöttek végül. Nagyon sajnáltam, mert egy szuper napot hagyott ki. A Kerekítős órán rengeteg új dalt énekeltek, rengeteg új gyerekkel, az iskolában pedig a tavaszról és a virágokról tanultak, és nagyon jó kis dolgokat készítettek. Szerencsére tudtam neki órai anyagot hozni, íme az első feladat:
A gyerekek ma a tavaszról, növények növekedéséről tanultak. Virágot (ill. helyette búzát) ültettek. Mi itthon pótoltunk. :)
Először földet tettünk a tálkába.
Aztán beleszórtuk a magocskákat.
Finoman meg is nyomkodtuk őket.
Közben elénekeltük, hogy Búza búza búza, de szép tábla búza :)
Majd betakartuk a szemeket finom föld takaróval.
Végül meglocsoltuk, hadd nőjenek!
Egy szép kis tavaszi képet is készítettek érdekes technikával, azt majd holnap reggel csináljuk meg.
Today Thomas was too tired to go to school. Fortunately I managed to bring home stuff that the other children learnt of: topic today was spring, and how plants grow. To demonstrate it, they planted wheat. We did it with Thomas at home, so he doesn't miss out so much.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése