Az én kokárdám az előző bejegyzésben már szerepelt.
Mai boltos túránk során találtunk egy kokárda készítő szettet, a kép alapján Tomi egyből megértette, hogyan kell elkészíteni, és lelkesen megvetette velem a szalagokat.
Anya, én tudom, egy virágot kell csinálni, mint úgy - vadul köröz a kezével -, és aztán lefele kell olyanokat, mint úgy - és mutatja, hogy lógnak a szalagok a virágból le.
:)
Hazatérve meg is vartuk, és még egy szép zöld gyöngyöt is tettünk a közepébe.
Tomi kokárdája
Hogy ő is csinálhasson valamit, amihez nem kell se tű, se cérna, készítettünk egy piros-fehér-zöld szívecskét, közben pedig megtanultuk az ovis dumát:
Piros, fehér, zöld, ez a magyar föld!
:)
És íme a 3 mű együtt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése