2012. március 30., péntek

Húsvét közeledik!

Mindjárt itt a Húsvét. Én régóta lelkes tojás-festő vagyok, ecsettel és viasszal írott tojásokat is készítettem az évek során. Idén a Hétvégi Magyar Iskolának helyszínt adó Malahide Könyvtár dolgozók tojásfát kapnak csoki helyett, amire én készítettem az írott, majd festett tojásokat. Ági hozza az aranyeső ágakat a tojásfához, Évi pedig egy üveget díszít ki, amibe a tojásfa kerül.

Íme a folyamat:


Hozzávalók: kifújt tojások, amiket a képen látható írókával megírunk, íróka, tojásfesték. Viaszt teszünk a kis réz tölcsérbe az írókán, gyertya fölött melegítjük addig, míg a viasz felolvad, és óvatos mozdulatokkal, mintha krumplit hámoznánk, az írókával felrajzoljuk a mintát a tojásra. A viasz alatt nem fogja be a tojást majd a festék, így rajzolódik ki végül a minta.



Előkészítjük a festéket. Elküldjük a párunkat az elfelejtett ecetért a boltba, enélkül ugyanis nem fogja be a tojásokat a festék, ne is nagyon próbálkozzunk.



Beletesszük a tojásokat az ecetes festékbe. Trükk: mivel a kifújt tojás könnyű, nem óhajt a víz alatt maradni. Én meg szoktam előtte tölteni őket tiszta vízzel, úgy merítem alá. A kanállal le is nyomom őket, mert ha egy részük kilóg, ott foltos lesz. Forgatni is érdemes őket párszor! Mikor vesszük ki őket, figyeljünk, mert a kezünket is megfogja a festék, nehogy a piros ujjainkkal fogjuk meg a következő sárga tojást, mert ráragad az ujjunkról a világosabb tojásra a sötétebb szín!


Készülnek már! Egy "cserelapis", egy rozmaringos és egy címeres.


És az egyedi tojások a könyvtárnak: angol felirattal, és 2012-es évszámmal, valamint a suli nevével a másik. Na ilyen tuti biztos nincs másik a világon! :)



Mikor fűztem fel őket (csomó a madzagra, kis papír karika, madzag át a tojáson, tetején is karika, hogy a madzag ne csússzon ki és a lyuk ne látszódjon), apróbb probléma adódott: nem volt elég hosszú tűm. Jó az ügyes kezű férfi a háznál: két tűt összetoldott, így már könnyen ment az átfűzés. :)



És kész!! Lett még egy szíves, egy virágos és egy tulipános is. Remélem, örülnek majd!

A kész fáról csinálok holnap képet.

Folyt. köv. saját használatra is. :)



These are traditional Hungarian Easter eggs I made. The empty egg shells were "written" with wax and then painted with egg paint (you can buy this in Hungary, there it is really common to paint eggs, even if only with the colours, everyone does it. It is probably some food colour.) They will be hung onto some lovely branches and put in a vase, thus creating an Easter egg tree.
It is going to be a present for the Malahide Library, who are kind enough to endure our 40 noisy kids every Saturday so we can do our School. Thank you Library! :)
If you are interested in more info on the eggs and different methods, please click here.

2 megjegyzés:

  1. Kata, nagyon szépek mint mindig!

    VálaszTörlés
  2. Csodaszépek lettek! Szerintem nagyon szép ajándék lett együtt! Mit szóltak a könyvtárosok? Nem is mondtad.
    Ja, és azt sem, hogy van blogod! :)))

    VálaszTörlés