Tomi nagyon lelkes volt egész addig, míg oda nem értünk, ott azonban kezdett duzzogni. Nagyon sokszor ilyen mostanában: egyik pillanatról a másikra szinte ok nélkül morcos lesz, puffog, kiabál, dacol. Nem tudtunk még rájönni, hogy miért csinálja ezt, vagy hogyan kellene ezt kezelni. Hiába kérdezzük, beszélünk vele, nem ad semmi magyarázatot. Figyelemelterelés (ahogy nála a klasszikus dackorszakban is), ritkán használ. Sokszor elég finoman rászólni, hogy hagyja abba, hiszen semmi ok rá, hogy puffogjon, be is látja, túllép rajta, és aranyos megint. De legtöbbször elég erőteljesen utasítani kell, hogy azonnal fejezze be, sőt büntibe is kerül néha emiatt. Úgy tűnik, ez működik, ilyenkor elég neki a 4 perc "kiállítás", elgondolkozik, utána megbeszéljük, bocsánatot kér, és jókedvűen folytatja a napot.
(Nagyon furcsa egyébként, ebben is, mint jópár dologban, hasonlít Borcsira, aki anno a legveszedelmesebb kutya-dackorszakában, mikor örökké elszökött, sokszor teljesen zizi volt egész addig, míg meg nem kötöttem pórázra. Onnantól megnyugodott, mintha tudná, nincs miért stresszelni, úgyse tud elszökni a pórázról, megvan a "külső kényszer", hogy jól viselkedjen, nem önmagát kell fegyelmeznie, és rendes kutya volt. Tomi is így csinál: az eszével tudja, mit kellene tenni, tudja, hogy rosszat csinál, de nem tudja fékezni magát, szinte kiprovokálja a büntetésbe ültetést, majd mikor letelt a 4 perce, akkor őszintén és boldogan bocsánatot kér, majd úgy viselkedik, ahogy azt kell.
Ma is ez történt, ahogy megérkeztünk a mászófalra, ő azonnal enni szeretett volna. Mivel egy gyors elő-ebéd után indultunk, és délelőtt is eszegetett, tudtam, hogy igazán éhes nem lehet. Mondtam, hogy egy kicsit mászunk, és utána tartunk pihenőt, akkor majd eszünk. Egyből jött a szájgörbítős duzzogás. Derek rá tudta beszélni, hogy másszon egyet, de abba is belepuffogta magát, mert nem volt szabad az a fal, ahol épp ő akart volna mászni, ahol pedig lehetett, egy kicsit nehezebb volt. Ráadásul ott volt egy felnőttekből álló kezdő csoport, akik persze tátott szájjal megbámulták, hogy milyen ügyes, ezt viszont Tomi kifejezetten utálja. (Ezt mondjuk tök megértem...) Egyből visongani kezdett, hogy nem tudja, le akar jönni, nem szeretni, mert ő nem jól csinálja, nem tudja jól csinálni, ügyetlen, stb. Mostanában nagyon sokat van ez így, és teljesen ok nélkül. Nyilván, sok minden nem sikerül azonnal elsőre (pl. biciklizés, vagy valamit lerajzolni), és ő azonnal feladja, és ami még rosszabb, kántálja, hogy ő béna, és nem tudja. Fogalmam sincs, honnan veszi ezt, mert soha nem mondtunk neki ilyesmit, mindig biztatjuk. Azt is ezerszer elmondjuk neki, hogy nem várjuk el tőle, hogy sikerüljön, nekünk épp elég, ha megpróbálja, gyakorol valamit, nem is kell semmit csinálni, amit nem szeret, de ha valamit általában élvez, akkor ne adja már fel, mert elsőre nem tökéletesre sikerül. Nagyon nehéz rá hatni, az utóbbi hónapokban az önbizalma nagyon megcsappant.
Végül odáig folytatta a duzzogást, hogy képes volt szendvicset enni, csak hogy nekem jól megmutassa, hogy neki van igaza (mondtam, hogy addig nem ehet semmi finomságot, amíg a szendvics el nem fogy, mert aki éhes, az megeszi a szendvicset is, bedörgölte az egészet, és közben morcos fejjel meredt rám). Utána kicsit jobb hangulatba került, de egy óra után újra kezdte a puffancs magatartást, és kiabált meg nagyon undok módon viselkedett velem, így fogtam és ott a helyszínen büntibe ültettem. Hatott is, utána tök aranyosan, jókedvűen eljátszott, mászott, befejezte a "nem tudom, nem akarom, béna vagyok" dumát, alig akart hazajönni.
Van még mit dolgozunk a hozzáállásán, és itt nem csak a mászásra gondolok, hanem az önbizalomra, és főleg a szemtelenkedésre is, nagyon elszalad vele a ló időnként. (Ma pl. közölte velem, hogy nem szereti ahogy beszélek vele, mert mindig olyat mondok, hogy nem szabad minden nap dínóvonatot nézni. Hát igen, beismerem, kegyetlen banya vagyok.)
Jöjjenek a képek:
Ez volt az, ahol beduzmasztott, hogy ő aztán nem tudja, pedig a fal tényleg nehéz volt neki, jópár helyen hosszú, erőteljes mozdulatokat kellett neki csinálni, mert kicsi, és egyszerűen nem volt elég fogás a falon. Szóval szuper ügyes volt, persze, nehezebben ment, de azért, mert nagyon nehéz is volt.
Ezen a falon simán és teljesen egyedül felment, Derek ugyan mondogatta neki, mit csináljon, de nem hallgatott rá, csinálta, ahogy neki tetszett.
A 2 köteles mászás után (többre nem is volt ma hajlandó) felmentünk a boludering szintekre, az sokkal jobban tetszett ma neki, egész bátran és ügyesen próbálkozott, pedig itt aztán egyáltalán nincsenek gyerekeknek készített mászások.
Nagyon apára volt ma tapadva, nem is csodálom, Derek sokat dolgozik, sokat vagyunk kettecskén Tomival, hiányzik neki apa. Így ma együtt kellett mászni, sokszor egyszerre, Tomi így kérte. :)
Itt ő maga felkapaszkodott a sárga fogásokra, majd hasizomból felhúzta a lábait, és úgy lógott a falról lefele. :)
Itt pedig a medve a barlangjában. :)
