2014. augusztus 9., szombat

Áron 13 hónapos

Nagyon sokat fejlődött az elmúlt hónapban ez a gyerek.

A legfőbb új tudománya, amiért rengeteget küzdöttünk az elmúlt 7 hónapban: önállóan, saját akaratából forog hasról hátra és vissza. Sokszor, gyorsan jókedvvel, egész nap. Óriási lépés ez neki, nagy öröm a családnak. Dévény Anna nevét szívünkbe véstük örökre, Briginek meg üzenjük, hogy akkor is megéri, ha ordít, ha tiltakozik, ha utálja, ha a szívünk szakad meg. Köszönjük!!

Ezen kívül sokat ügyesedett mindenben (kivéve az evésben).

Ügyesen nyúl bármilyen tárgyért, már nem fél a kemény, hideg dolgoktól. Jobb kezét látványosan használja, képes inkább törzsből fordulni és egész teste fölött átnyúlni balra, és úgy elvenni a tárgyat, mintsem bal kézzel odanyúlni. Simán megszerzi a kezemből az autókulcsot, ettől 2 hónapja sírvafakadt. :)

Boldogan kalapál mindenen, az asztalon, az ágyrácson, a kádban, kézzel, tárggyal, bármivel. És bármikor. Igen, éjjel 4-kor is, kitartóan, hosszasan.

Sokat mosolyog, huncutkodik, főleg velem. Ha gyerekek vannak itt, akkor a hangjukra is mosolyog.
Imádja a zenét, megnyugszik tőle, bulizik rá, hallgatja, nagyon figyeli. A Kolompos koncert után ki merem jelenteni, hogy próbálja követni a ritmust, sikerrel. Ha lassúbb zene volt, lassan, finoman, csapkodott, ha begyorsítottak - sokszor egy számon belül -, akkor ő is gyorsan, vadul, erősen dobolt. Szemmel láthatólag élvezte, nem zavarta a zaj, a tömeg (na jó, nem volt valami nagy tömeg), nagyon tetszett neki, végig figyelte az egy órás koncertet, csak a vége felé konyult le pár percre.

Forog, mint a forgószél, nagyon kis fürge baba, ha egyszer beindul. Pelenkázáskor a legújabb játék, hogy ahogy lekerül a pelus, "menekül", nevetgélve fordul hasra, oldalra, mindenhova, ki a kezemből, nagyon huncut, közben kacag, ahányszor visszapenderítem. :)

Hason nézelődik is kicsit, néha pár mp-re kinyomja magát, fejét ügyesen forgatja. Fenekét is emelgeti, egész magasra tudja, csak a lábfeje marad a talajon. Megfigyeltem egyébként, ez az egyik fordulási módszere: inkább indítja a hanyatt forgást popóból: feje a talajon, kezeivel kitámasztja magát, fenekét az égbe tolja és oldalra borul. :) Fejemelésből is megy a forgás, ahogy kell, de mintha többször csinálná a másik módszerrel. Viszonylag jól el is pihen hason, van, hogy 30 percet is fekszik úgy, nem alszik, csak pihenget, néha megfordítja a fejét.

Ülve szeret talán a legjobban, nézelődik, kopogtat, játszik a keze ügyébe kerülő dolgokkal. Segítséggel hosszasan üldögél, naponta többször félórát is akár. Ha elfárad, reklamál.

Játékait szívesen rázogatja, továbbra is szereti az összefűzött játéktartó karikákat, rongyokat, bármit, ami zörög. Kedvence a cumija, lánccal, azzal zörög, csörög, rángatja, forgatja, leejti, felveszi, dobálja, egyik végénél megfogva pörgeti, mint egy lasszót. :) Kapott egy nagyobb labdát, aminek tüskés a külseje: ez is nagy kedvence, szereti ütögetni, vagy még inkább úgy helyezkedik, hogy lábbal rugdoshassa, gurigathassa. A szomszéd kislány, Kitti játszotta azt vele, hogy a hanyatt fekvő baba lábai közé tette a labdát, Áron meg megfogta a lábfejeivel, felemelte és végiggurította a lábszárán, hasán, feje felé. Sokszor egymás után.

Van valamilyen szintű testképe, térérzékelése: tudja, hol ér véget ő és kezdődik a külvilág: ha leejt egy tárgyat, tudja, hova esik, utána nyúl, fordul, visszaszerzi. Ha melléje dobom mondjuk a textilpelust, azt is tudja, odanyúl, odafordul, megkaparintja. A kiságyban tudja, hogy kell helyezkedni ahhoz, hogy a lábával püfölhesse a rácsokat, pláne a rácsok tetejét. Néha beszorul egy sarokba, akkor kétségbeesetten visít, de egyébként ügyesen boldogul a térben.

Ennyi jutott eszembe most. :)


Pálinkázik a férfiakkal


Megszerzi. Laptopot is.


Na, itt nem volt hajlandó mosolyogni.
Mondjuk, a betyárok marconák, ez tény.
Ildi csinálta neki! :)


Csücsül, fürdik, játszik, csodálkozik, néz.
Multitasking, vagy mi?


Áronka nevessél a mamának!


NEM. Egy frászt. Inkább nézzétek a piros kocsimat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése