2014. március 1., szombat

Legyőztem!!

Végre sikerült a 3D szív nekem is! Ez még csak a próbadarab, a következő tökéletes lesz, de ezt is meghagyom, hogy lássam, hol rontottam el.

Másfél éve megpróbálkoztam már vele, viszontagságaimat részletesen taglaltam itt és itt.

Akkor ezt a szívet abszolút nem tudtam megfűzni, most újra nekifogtam, és bár 3 napomba tellett, plusz online szuper segítséget kaptam, végül pár hibával, de sikerült a nagy kihívás!



Az egyik fele tök görbe, meg nyomi, a másik már jó lett, a csücske volt a legnehezebb, és el is rontottam, nem baj. Ha majd megfűzöm az igazit, ezt lehet, felbontom, újrafűzöm.

Ami nekem segítség volt:
-ezt nem lehet Fireline-ra fűzni, az nem elég erős és vastag.
-először a 8-as köröket kell megfűzni, majd az alatta és felette levő 5-ös köröket.
-először mindig a kásaköröket kell kialakítani, és csak utána kiegészíteni a teklákkal.
-nagyon kell figyelni, hogy melyik körök melyik gyöngyei közösek, ez nagyon trükkös volt, pláne a csúcsnál, ahol láthatóan ronda lett, plusz benne van egy extra tekla is

Ezt a rajzot kaptam segítségül PirosDé nevű facebookos gyöngyöstárstól, segített, köszi szépen!!


A köröknek mind van közös gyöngye, ezt nagyon kellett számolni, hogy melyik hova csatlakozik majd.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése