Mama a turista :)
Bram Stoker, a Dracula írójáról elnevezett bár (itt élt Clontarfban)
A sétány
Áron kicsit ziláltan szaunázott a napsütötte üvegházában - a szél miatt rajta volt a kocsiján az esővédő búra, jó meleg lett neki odabent.
Ilyen sporteszközök voltak, ki is próbáltuk mind, ez itt egy karemelős hát masszírozó
Gyaloglógép
Közben Derek és Tomi is elhaladtak mellettünk. :)
Délután pedig hála anyukámnak, kiszabadultunk Derekkel, és elmentünk a magyar étterembe. (31-én volt a 7 éves évfordulónk, emiatt akartunk kimozdulni.) Sab Inn a nevük, a facebookon megtalálhatóak, honlapjuk nincs, így nem linkelek. Szuper hely, a kaja isteni, a kiszolgálás kedves, az árak nagyon barátiak. Jól éreztük magunkat!! Utána még boltoztunk, autóztunk, jó volt nekünk. :)
Töltött káposzta, nagyon fincsi volt!! A desszert máktorta is, a kávém pedig simán versenybe szállhatott volna mama (mármint a saját mamám) "patkánymérgével". :)
Eközben itthon mese-maraton volt, a fiúk Mama állítása szerint nagyon jól viselkedtek. :)
Köszönjük, hogy elmehettünk!!!
.jpg)
Kell is egy ilyen feltöltődés és szuper szüleid vannak,na de mit is ne tenne meg egy szülő a gyerekei/unokái kedvéért,öröméért?
VálaszTörlésIgen, Anikó, én is ilyen nagyszülő akarok majd lenni!! :)
VálaszTörlésKite surf-nek hííjják Kata. :)
VálaszTörlésÉkes magyarsággal is, Tibi? Angolul én is tudtam, te. :)
VálaszTörlésÉkes magyarsággal mint a szörf?? :) Jaj, hát persze hogy magyarul is úgy hívják! Miért? Mi legyen? Sárkány-víz-deszka? :)) Egyébként szerintem egyszer majd biztos kájt szörf lesz. ;)
VálaszTörlés