Gondoltam, hogy elég szomorkás lesz a délutánunk, így hogy kicsit eltereljem a figyelmünket, javasoltam, hogy grillezzünk egyet, lehet, hogy utoljára idén. Tomi is és Derek is örömmel fogadták a javaslatom, Áron tartózkodott a vélemény nyilvánítástól. Szerencsére az idő sem volt rossz, ha nem is mindig sütött a nap, és volt, hogy kellett a pulcsi is, az eső nem esett.
Így aztán mikor mamának végleg búcsút intettünk (nem sírtam!!), és haza autókáztunk, szépen lassan nekifogtunk a grillezésnek. Előtte még megálltunk a Sparban, hogy Tomi vehessen egy kiskutyát az automatából, mama direkt erre adott neki 2 eurót búcsúzáskor. :)
Végül nekifogtunk a grillpartinak. Nagyon jó ötletnek bizonyult, volt mit csinálni, mindannyian élveztük, és nem volt annyira szomorú a napunk mama nélkül, bár Tomi többször is görbülő szájjal mondta, hogy nagy kár, hogy ő nem mehetett, és hogy milyen jó lenne, ha mama is grillezhetne velünk stb.
Miközben vártuk a grillt, volt egy kis torna bemutató.
Gyulladozik már
Helló mama, helló papa!
Áron szépen békén hagyott minket. :D
Áronka (részlet)
Pasik
Tarzan :)
Mama, ezt a barna kiskutyát pörgette Tomi. :)
Kaja
Áron felébredt, és kb. 1 órát így nézegetett, egész evése alatt is, nagy csodálkozó szemekkel, mint aki most lát először életében mindenféle érdekességet. Lehet, hogy valahogy most ugrott meg a látása valami miatt, és amit eddig csak kevésbé, vagy foltokban látott, most élesebben is?
Hülyeség se maradhatott el...
Így telt a délutánunk. Közben majdnem végig lestük mama gépét is a Flightradaron, pont a finálét késtük le, mert Áronka olyannyira pelenkacserére szorult, hogy érdemesebb volt mindjárt inkább megfürdetni is, és úgy friss ruhába öltöztetni, mert az addigi enyhén szólva totálkáros lett. :) Így aztán mire elhárítottuk a katasztrófát, megfürdettük a gyermeket, romeltakarítottunk, már várt is mama sms-e, hogy landolt szerencsésen. Örülünk neki, és nagyon fog hiányozni, holnaptól indul a visszaszámlálás karácsonyig...
We said goodbye to Mama today. :( The 2 weeks with my dad and the 5 with my mom flew by so fast, I can't believe. We were all very sad she had to go, so to keep my mind occupied (well mostly my mind) busy, I thought we could do a barbecue. It was a good idea, we had a nice afternoon. It was great to have my parents over, we will miss them very much. Countdown to Christmas is starting tomorrow!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése