2013. február 7., csütörtök

Szülői


Tegnap voltunk A Szülőin. Itt ez volt az első, és azt hiszem, az egyetlen ilyen találkozó. Se év elején, se havonta nincs semmi, hacsak a gyerekkel nincs gond. Mivel én reggelente viszem, de akkor csak beeresztjük az ajtőn, délután pedig soha nem én megyek érte, így nem nagyon van alkalmam akár 2 szót is váltani a tanárával. Emiatt kértem, hogy havi egyszer hadd mehessek be 10 percre, csak kicsit megkérdezni, minden rendben van-e, jól halad-e, jól viselkedik-e Tomi, meg egyáltalán, mit csinálnak. A tanító néni készségesen fogad, lelkesen mesél nekem, nagyon kedves.

A szülői viszont vagy szintén reggel, vagy közvetlen suli után lehetett volna, amiből tehát Derek megintcsak kimaradt volna. Ezért rákérdeztem, hogy nem lehetne-e este találkozni. Kicsit nyomultam, oké, beismerem, de a tanító néni nagyon készséges volt, másnap mondta, hogy jó, jöhetünk este, megbeszélte a gondnokkal, ő pedig nem bánja. Ezt elmeséltem egy anyukának, aki szinte nekem támadt, és éreztette velem, hogy szerinte ez nagyon nagy kérés volt, és hogy most miattam a tanának meg a gondnoknak is későig kell maradni, vagy visszajönni. Hát nem tudom, nekem nem tűnt akkora kérésnek, nekem is simán bent kellett maradnom túlórázni, senki nem sajnált, sőt elvárták, és nem egy alkalomról volt szó, hanem 2 hónapról nonstop. Emellett nem éreztem azt, hogy nagy kérés, mondtam is, hogyha nem megy, akkor nem gond, jövök egyedül. De mivel megoldotta - és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha ez neki óriási probléma lenne, elfogadtam nyilván a lehetőséget. Az anyuka azt se értette, Derek minek akar menni, vagy minek kell mindkét szülő oda, sőt kicsit fennhéjázva mondta nekem, hogy nem kell ennek nagy feneket keríteni, 10 perc az egész max, ő letudta a 2 gyerekének 15 perc alatt összesen, a férje meg be se jött, kint várt a kocsiban. Hát nem tudom, nekem meg ez a furcsa, én tök nem lennék erre büszke.


Így utólag örülök, hogy annak ellenére, hogy tegnap a liba miatt kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, hogy estére könyörögtem ki egy időpontot, hallgattam magamra, mert sokkal jobb volt így. Dereknek f.....ogalma nincs az egész iskoláról, gyakorlatilag azt se tudta, hova kell menni, hol van Tomi terme, stb. Igazából én ezt nem is úgy tálaltam, hogy az opció, hogy ő nem jön, szerettem volna, ha mindketten ott vagyunk. Hát most mindent végighallgatott, és szerintem kellett ez. Nem tudom, lehet, nekem túl nagyok az elvárásaim, de szerintem igenis egy apának ugyanannyira képben kell lennie, mint egy anyának. Vagy fordítva. Nem is értem meg, ha egyik szülőt ez nem érdekli, hogy lehet az?

Nekem túl sok újat nem mondott a csaj (mármint a tanító néni :)), mert ugye havonta beszélünk - de megint úgy éreztem, hogy ez nemhogy a terhére lenne, inkább nagyon is örül meg értékeli, hogy odafigyelek, hogy érdekel a gyerekem, hogy igyekszem együtt dolgozni vele, hogy Tominak is a legjobb legyen, meg a viselkedése, fejlődése is a legjobban menjen. Dereknek viszont minden újdonság volt, majd szétfeszült a büszkeségtől, mert a gyereket agyon dicsérték. Amellett, hogy volt egy kis ejnyebejnye, hogy kicsit kelekótya, meg kicsit bohóc, a tanító néni hangsúlyozta többször, hogy szuper okos, hogy látszik, hogy sokat foglalkozunk vele otthon is, hogy milyen jó oviba jár, mert masszív háttere van minden téren, azt látni egyből, hogy ha tanulni, figyelni kell, akkor mindig 100%-kal ott van, érdeklődik, várja az új anyagot. Szociálisan is teljesen érett, ügyes, okos, önálló, társaival mennyire kedves meg jószivű, konfliktust kerüli, de ennek ellenére ha bármi "buli" van, akkor ő tuti a közepén van, tehát ezerrel részt vesz mindenben, de nem bajkeverő. Ha mégis baj lenne, azonnal szól, tehát bizalommal van a tanító néni felé, nem felénk, nem visszahúzódó, közvetlen másokkal is. Van valami green school program a suliban, ahol ő a víz-csoportba van beosztva - ez egy ilyen kiscserkész jellegű valami környezetvédős dolog lehet, minden osztályból a legrátermettebb gyereket beválasztották, akik ügyesen tudnak plusz feladatot végezni, értelmesek, ki tudják fejezni magukat (ezt külön hangsúlyozta a csaj, hogy mennyire szépen, intelligensen, választékosan beszél a gyerek), és ő ezek miatt Tomit jelölte ki, mint osztályképviselőt. A feladatuk a suli vizére figyelni, elzárni a nyitva hagyott csapokat a mosdóban, benne vannak valami kis projektekben (esővíz gyűjtés, víztakarékosság, növények öntözése, stb.) Szóval ilyen kis ügyeske. :) Nagyon büszkék voltunk rá, mert a projekt vezető tanító néni, aki nem is ismeri, külön kiemelte, hogy ki ez a kicsi fiú, mert annyira kis ügyes, okos, értelmes, nagyon részt vesz minden feladatban.
Minden tantárgyból megdicsérte a tanító néni, egyedül színezni, rajzolni nem szeret, de nem ő az egyetlen, és nagyon sokat fejlődött a színezése, kézügyessége, meg a hozzáállása is. De minden másból kimagasló (főleg a betűket meg az olvasást, összeolvasást hangsúlyozta a tanító néni, hogy abban nagyon ügyes Tomi). Lassan megkezdődik a differenciált oktatás, és ő egyértelműen az erősebb csoportba fog kerülni, sok plusz feladattal, hogy tudjon jobban fejlődni. Egyetlen dolgot tudott kiemelni, amit kellene fejleszteni: ollóval nem tud, vagy csak nagyon nehezen vágni. Mondta is a csaj, hogy elhiszi, hogy nehéz neki, mert olyan pici a keze, egyszerűen brutál nagy benne az olló. :) Szóval ezt majd gyakoroljuk itthon is, javasolta a néni.


Bent voltunk majdnem fél órát, közben kb. 2 percet ha beszeltünk mi, a tanító néni végig ontotta magából a szót. Amúgy nagyon elégedett vagyok vele is, annyira kedves meg jólelkű csajnak tűnik, szerintem éppen annyira tanítja őket, mint a gondjukat viseli, szerencsére pont annyira fontosnak tartja a kis lelküket, mint a tanulást. Szereti őket is meg a munkáját is, szívvel-lélekkel csinálja, ennél többet nem is kívánhatok. :)


Na ennyit arról, hogy "5 perc alatt le lehet zavarni". Hát biztos le lehet, de miért?? Én úgy örülök, hogy fél órát hallgathattam, hogy mit csinál amúgy napi 4 órában minden áldott nap a gyerekem, amiből mi ugye teljesen kimaradunk. Ja, és egy percig nem éreztem azt, hogy a tanító néninek nehezére esett ilyen későn találkozni velünk, többször is elmondta, hogy egyáltalán nem bánta, sőt, és úgy mondta, hogy el is hittem neki, nem csak udvariasságból. Azt éreztem, hogy örömmel mesél, és inkább tetszik neki, hogy mindketten be akartunk menni és érdeklődtünk.


Hát így volt a Nagy Szülői, Tomikára nagyon büszkék vagyunk, és örülünk, hogy ilyen kedves tanító néni viseli a gondját. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése