2013. február 16., szombat

Farsang

Ma bulizós nap volt Tominak, nagyon élénk a társasági élete.

Először a kereszttestvére, Lola 3. szülinapjára volt hivatalos. Volt szuperhős jelmez (szerencsére az utolsó pillanatban sikerült kölcsönöznünk egyet Tomi egyik osztálytársától), és volt ugrálóvár is. Tomi nagyon jól érezte magát, csatakosra izzadt a nagy ugrálásban, nem nagyon örült amikor el kellett jönnie.



SzuperTomi. :)





Viszont muszáj volt korábban otthagyni a partit, mert ma délután volt a magyar iskolában a farsang, ez semmiképpen se szerettem volna, ha kihagyja.

Pont a tombola végére értünk oda, alig ültünk le, már húzták is Tomi első számát! Volt ám nagy boldogság, főleg amikor egy kis szintetizátor volt a nyeremény, odáig volt Tomi. Már gondolkoztunk is, hogy veszünk neki, mert nagyon érdekli, így aztán tökéletes ajándék volt. Köszönjük szépen az ismeretlen felajánlónak is, és Évinek is, hogy vett nekünk tombola jegyet. :)



Nyert még egy színezős füzetet, és egy tigrises kis alvós kendőt, ami babáknak való. Nagyon aranyos volt, egyből mondta, hogy jó lesz a Kistesónak majd. :)

A tombola után nemezelést tanulhattak a gyerekek, virágot készítettünk. (Illetve én, mert Tomi ezt a részt végigduzzogta, hulla fáradt volt amúgy). Utána meg volt egy kis autózás, na ez már nagyon tetszett Tominak.

Képek is készültek (megint Melinda anyukája volt a fotós, mint karáncsonykor), köszönjük!!


Lovagom :)





Szíve hölgyével :)


Duzzogó Tomi

A végére azért jó kedve kerekedett, igazából szerintem nagyon fáradt volt, a héten minden reggel korán kelt, biztosan az Ildivel töltött napok izgalmai, újdonságai is megkeverték kicsit. Szerencsére azóta is igen boldog a zongorájával, és bőszen zenél. :)



Köszönjük a mulatságot, megint nagyon jól éreztük magunkat!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése