Így kezdődik a fantasztikus dínó vonatos mese főcím dala, és ezúttal mi is utaztunk. Nem vonattal, hanem repcsivel, hurrá, irány Magyarország!! Alig vártuk. Én kidolgoztam a lelkem is, Tomit reggelente 2 anyuka vitte el az oviból a suliba felváltva, kismillió szerződés futott át a kezünkön, Derek helytállt itthon, ahogy tudott, míg én 7-ig a munkahelyen tipródtam, a házat elöntötte a kosz meg a káosz, de eljött végre a péntek este, és egy enyhébb idegösszeomlás közepette bepakoltuk a bőröndöket. Hajnali 2-kor még felriadtam, hogy a fele ajándékot kifelejtettem, sőt fogalmam sincs, hol vannak, élmény volt megkeresni és bepréselni őket a bőröndbe, de sikerült. Fél 4-kor kelés, 4-re jött a taxi, irány a reptér. Kicsit kómásak voltunk, de sebaj. Sikeresen becsekkoltunk, reggeliztünk, repcsire szálltunk, és magunk mögött hagytuk a szürke hétköznapokat, indulhat a karácsony!!
Leszállás után mamáék nyakába vetettük
a gyereket magunkat, boldogan átengedtük Tomi szóvaltartását, felügyeletét, és egyáltalán mindent, hahhh, kell ennél több?? Dehogy. :) Köszönhetően a hajnali kezdésnek, kicsivel dél után már otthon is voltunk, ahol kómás, szemeinek alig hívő, füleivel alig halló Borcsika fogadott minket. Tomi egyből kezelésbe vette papát (hogy aztán a köv. 1 hétben gyakorlatilag levegőt se vegyenek egymás nélkül, mama hamar befejezte az ebédet, Derek lepihent, mi pedig Borával nyaltuk-faltuk egymást. :) Drága kiskutyám. :)
Természetesen volt Tamás névnap tortával és tüzijátékkal!
Tamások meg is beszélték, hogy minden nap név- és szülinapot kívánnak ünnepelni, míg tart a karácsony. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése