A szombatunk eltelt a (magyar) sulira való készülődéssel, házimunkával, odavonatozással, majd suli után buliba mentünk, Tomi ovistársa, Adam születésnapja volt. Hát, ilyen Tominak NEM lesz. A Mekiben volt - ez még hagyján, mert kiváló mászós, alagutas beltéri játszó van ott, a kaja olyan, amilyen, de hát a szülinapok 4 évesen nem a kajáról szólnak. Viszont ott volt vagy 25 gyerek, iszonyat hangzavar, csak nyomultak, mint egy csorda, mert itt ugye az a szórakozás, hogy beeresztjük őket ebbe a mászókába, de nincs irányítás, felügyelet. Volt viszont síp, sikítás, ordítozás, az extázisig pörgették magukat, hát én - nem egy anyukával együtt - vágyakozva néztem kifele az ablakon... Végre vége lett a nagy partinak, ahol Tomi egyébként szuperül érezte magát, és elindultunk hazafele. A lengyel boltban vettünk túrót, ropit, meg hasonló nyalánkságokat, majd igyekeztem Tomi figyelmét elterelve hazafele sétáltatni, miközben ő különböző ötletekkel állt elő, hogyan foghatnánk magunknak egy sofőrt, mert utál gyalogolni. :)) Megragadtam az alkalmat és kioktattam, hogy idegen autóba NEM szabad beszállni, egyébként is bármilyen autóba csak úgy, ha én vagy apa engedélyt adtunk. Ezzel elment vagy 5 perc a sétából. Ekkor pedig egy babakocsis apuka ért minket utol, és megszólított minket magyarul! Kiderült, itt laknak közel, a sulink másik oldalán, tudjuk is hol, évek óra arra járunk haza az oviból. Jól elbeszélgettünk hazáig, Tomi meg elfelejtett nyávogni. :)
Ezzel a szombat el is telt, este 7 volt, mire hazaértünk.
Vasárnap pedig egész nap kettesben voltunk. Reggel skype-pal indítottunk, mint mindig. Jót beszélgettünk mamáékkal, miközben ezek a remekművek születtek:
Bár élőben lennének ilyen csinos lábaim :))
(Amúgy az ég és fű ábrázolás a héten jelent meg.)
Mama hosszú rózsaszín ruhában, és nem pók azzal a rengeteg szemmel, csak szemüveges. :)
A zöld hajra nincs magyarázatom - bár lehet, hogy az esti skype élmények hatása, lámpafénynél mamáék kamerája érdekes színeket produkál, a fekete haja szinte lila vagy neonzöld szokott lenni. :)
Meg lehet figyelni Borcsikát, Tomi egyedül rajzolta, én csak szóban segítettem, hogy piros nyelvecskéje van, lógó nagy fülei, farkinca, stb. A csontot én rajzoltam, nyilván. :) Azért ez a Borcsi ábrázolás egész más, mint a nyáron készült érdekesség....
Mivel épp ott volt vendégségben anyukám unokatestvére és a felesége, őket is lerajzolta Tomi, miután megtekintette őket skype-on keresztül. Ők is szemüvegesek. :))
A beszélgetés után öltöztünk, és elmentünk a Tescóba. (Jó messze van, gyalog egy fél óra nekem, Tomival az nem egy kellemes séta, meg kedve se volt, így bevetettem a legjobb trükköt - babakocsi. Még mindig imádja. Én meg nem bánom tolni, jó kis testmozgás a 20 kilós gyereket-kocsit tolni 1 órán keresztül. A Tescóban pedig vásároltunk hozzávalókat életem első húsleveséhez, mert azt kívánt a gyermek. Ezen kívül beugrott a kosarunkba még egy Legó is - mindkettőnk jutalmára - meg pár apróság. :)
Hazatoltam, jól elfáradtunk. Feltettem a levest főni, közben ő játszott. Ki is takarítottam, nagyon ügyes voltam. :) Mikor kész lett a leves, nagy lelkesedéssel hozzáláttunk:
Tomi szerint finom lett, még jobb, mint a Dédié, hát nekem nem ízlett annyira, de legalább a megrendelő elégedett volt. :)
A délutánt pedig játékkal, olvasással, mesével töltöttük, jól elfáradtunk!
We spent last weekend alone, Thomas and me. Derek started at the climbing wall and he is now officially a trainer and instructor as well, he is doing well. :) I was quite certain he would be good for it, as he is a very social person, devoted to climbing, and has that skill to manage and teach peolpe, kids and grown ups as well. Thomas and me barely saw him this weekend, but we were still very busy.
Saturday flew by with a relaxed morning, then Hungarian School, then a birthday party and a long walk home. The party was great - for Thomas at least, I found it a bit scary, 25 kids screaming and racing like crazy in McDonalds... I was very glad to go home. :))
Sunday started as ususal with skype with my parents. Thomas drew pictures of the family, including my mom's cousin and his wife, who were at my parent's while we skyped. His drawing skills improved very much, especially seeing the picture of the dog - back in summer poor Bora looked nothing like a dog, now it is quite recognisable, that she is on the picture. :) Those who have many eyes, wear glasses - Thomas paid good attention to details. And also this is the first time he rew sky and grass on his picture.
After skype we went to Tesco's to get the ingredients for a chicken broth that Thomas ordered. It was my first time cooking it, he knows and loves the soup from my Granny's kitchen. :) He claimed it was even better than my Granny's, I disagree, I ate it but I wasn't that impressed, it was a bit tasteless for me... Main thing the client was happy with the results. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése