2012. október 5., péntek

Egy ékszer születése

Hogyan jön létre egy-egy gyöngyös projekt, amiket ide felteszek? Mindegyik máshogy.

Valamelyik könnyedén, akár gyorsan, akár lassan, mint pl. a Luis csikóhalam (Ildi csikóhala már :), ami ugyan lassan készült, de valahogy nagyon kézre állt, vagy az apró begyöngyözött kis fagolyók, amik gyorsan és könnyedén készülnek.
Vannak minták, amiket könnyebben olvasok (pl. Szultán bogyó), vannak, amiket nehezebben (flower power).
Vannak, amikkel nagyon megküzdök (flower power, uhhhh, ezúton is köszönöm kedves fórumtársamnak, aki felvilágosított, hogy sokkal átláthatóbb, ha kívülről fűzöm), van amit könnyen, gyorsan fűzök, annak ellenére, hogy nem áll annyira kézre (Mézesmama lándzsavirágja, amit megfűzök 40 perc alatt, annak ellenére, hogy a szirmok önálló életet élnek :)).
Minta nélkül bevallom, nem tudok sok mindent fűzni. Sokszor még a mintaolvasással is gondom van, szerencsére a gyöngyös fórumokon sok a segítőkész tapasztaltabb gyöngyöző, kellemesen elbeszélgetünk a kis projektjeinkről, segítünk egymásnak, megcsodáljuk egymás alkotásait. Jó ez nagyon, legalábbis nekem, együtt tudunk örülni a gyöngyöknek. :)

Most a blogokon, ahonnan ötleteket szerzek, vagy megszeretek egy-egy mintát, amit muszáj megfűznöm, rábukkantam egy szív medálra.


Kép innen: http://ergagyongy.blogspot.ie/2012/10/jegsziv-3d.html

Minta nélkül esélytelen lenne hozzáfognom, de szerencsére találtam fényképes leírást:

http://bobeekszer.blogspot.hu/2012/08/3-d-s-szivecske-fuzese-kepekben.html

Amúgy az eredeti minta kitaláló Sabine Reinhardt, a minta és a hozzávalók (nekem) sok pénzekért itt megvásárolható.

Lelkesen neki is álltam egyik este, közben már meg is jelent előttem, hogy a második példányomat miből fogom majd megfűzni (számomra nagyon értékes kis gyöngyöcsékből, amikre vigyáznom kell majd fűzés közben is, egyértelműen nem gyakorlásra valóak). Hát... a képsorozat 48 kép, én már a 14.-nél elakadtam.

Irány a fórum. Ott az egyik gyöngyös hölgy, LRJudit egyből feltette nekem a saját fűzése alapján készített útmutatót - ugyan nem arról a szívről, amit kinéztem magamnak, de a fűzési technika ugyanaz, és amúgy is meg akartam már fűzni azt is régebben.





Következő este nekifogtam. Nagyon ügyesen eljutottam majdnem az útmutató  végéig, ott elfogyott a számozás, ami alapján haladtam, és itt sajnos elakadtam. (Kb. 1 óra a számozott rész fűzés, majd 2 óra találgatás után feladtam a befejezést.) Láttam én, hogy valamit elrontottam, azt is, hogy hol a hiba, de akárhogy forgattam, nem sikerült kibogozni, hogy mit kellene máshogy csinálni.

Másnap jött az újabb segítség, a LRJudit beszámozta végig a mintát.



Újra nekiveselkedtem, most már az előző napokból okulva, 3 színű gyöngyöt használtam, hogy könnyebb legyen követni, mikor melyik körön fűzök, az mindegy, hogy néz ki, ez úgyis csak a gyakorló darab. (Amúgy ez a szuper ötletem félálmomban jött, még akkor is ezen járt az agyam. :) Megfűztem végig, majd a fórumra feltett fényképek alapján nekiálltam a lapos  gyöngyhálót 3D-s szívvé összedolgozni, közben pedig élénk beszélgetést folytattam Eranikóval a FB-n, ő is épp valamivel küzdött. (Eranikóval amúgy a gyöngyökön kívül még egy közös pontunk is van: Samu, a beagle-je, Borcsikához igen hasonlatos hortyogó, napozó falógép, nagyon cuki!)
Szóval fűzögettem, eldumcsiztunk Eranikóval. (Újra 1 óra a számozott rész, majd 2-2,5 óra az összedolgozás.) Néztem én minden irányból, böködtem, próbálgattam, bontottam, újra fűztem, megint bontottam, majd 2 óra után nagy nehezen felfogtam, mit és hova kell fűzni, bár felfedeztem néhány apróbb hibát - itt-ott több, vagy kevesebb kása volt a virág körök közepén, de sebaj, legalább eddig eljutottam, lesz ez még jobb.  Eddigre a hálóm teljesen szétlazult, a fűzőszálam elvékonyodott, megnyúlt, hiába is sikerült valamennyire összefűzni, és a szív egyik felét kialakítani, teljesen lapos és nyomott lett. Hamar beletuszkoltam egy kis zsepkendőt, hogy legalább szépen dudorodjon. Ekkor újabb 20 perc sillabizálás után feltűnt, hogy addig böködtem, nyúztam, öltögettem, hogy elcsúszott az egész, és az alsó csúcsot alkotó gyöngyök eggyel arrébb költöztek a helyükről. Újabb 10 perc frusztrált méregetés - újra feladtam. Lefekvés előtt még elsírtam kudarcom a fórumos lányoknak, és hagytam a francba.

Másnap reggel mi fogadott? A fórumra belépve ott volt a LRJudit által megfűzött szív, oldalról fotózva, rajta a számozás folytatása, hogy hogyan fűzzem majd meg az oldalát!!



Nagyon-nagyon megörültem! Egyből ki is nyomtattam, és ma este folytatni akartam - sajnos ma annyira fáradtnak érzem magam, hogy a munka-bolt-vacsora-esti műszak-lefekvés-mese-nemtudokaludnianyavizetkéreküljideholvanakékmackóm után már nem volt erőm nekiállni. Inkább gondoltam, szavakba öntöm az ékszerkészítés rejtelmeit. :)

Holnap remélem, sikerül újrafűzni az egészet! - Folyt. köv.!


In this entry I'm describing the ways how I make my jewellery. Some patterns are easy and quick (very rarely!), some easy, but long, or easy to read but difficult to bead, but more often than not, the patterns are very hard for me to read and even harder and longer to bead. I found this heart (on the first picture) on a blog. Without pattern it is impossible for me, but doon I found a foto instruction as well. I started - and failed. Miserably. One of me forum-beaders helped me out with a similar design and her numbered fotos. I tired and failed again and again. 3 nights in a row. Finally I even hat the instructions for how to finish the heart, but I was just too wrecked at the end of the week. So, to be continued tomorrow!
Big-big thanks to LRJudit for the numbered pictures!

1 megjegyzés:

  1. Tetszik ez a szavakba öntött küszködés!Azt hittem sokáig,csak én szenvedek meg egy-egy fűzésnél.Bár egyikünket sem vigasztalja a másik baja,jó tudni,hogy nem egyedül vagyok vele,de főleg,hogy számíthatunk egymásra!:-)

    VálaszTörlés