Tomi nagyon ügyes volt, gondoltam én, hogy menni fog neki, de azt nem, hogy úgy, mintha mindig is ide járt volna. Beállt, csinálta, amit kellett, pedig sokkal nehezebb volt az edzés, mint Dublinban. Amennyire láttam, mindent megértett, pedig magyarul nem nagyon ismeri a szakszavakat, de ügyesen utánozta a többieket. A végén kicsit csalódott volt, mert nem kapott korongot (aki ügyes, annak korong jár, 5 korong egy picike kupa), de mikor mondtuk, hogy csak ma volt vendégségben, akkor adtak neki is. :) És szeretettel meghívták, jöjjön máskor is, ha itthon vagyunk.
Nem sikerültek valami jól a képek, kicsit távoli minden, de azért itt van a csarnok, és az edzés. :)
Szépen sorban ülve várták az edzőket
(Tomi zöldben a szélén)
(Tomi zöldben a szélén)
Sorakozó, vigyázállás!
(Zsebre tett kézzel, áááá!)
(Zsebre tett kézzel, áááá!)
Bemelegítő futás
A csarnok - vannak gumiasztalok is, nem csak szertorna
Óriás járás
Törpe járás
Az ovis kislányok hátul, és az ügyesebb nagylányok előrébb
Sarkon járás, csukló lazítás
Itt leült az edző, elővette a lábait, elmagyarázta nekik az izomzat működését, és hogy hogyan mozog a láb, lábfej, amikor spiccelnek, pipálnak. Itthon Tomi előadta, szóval teljesen jól megértette, nem csak másolt. Ez amúgy nagyon tetszett, többször is magyaráztak nekik, nem csak mutattak valamit, hanem az okokat is elmondták.
Fejen állás - na ez nem ment, mondjuk kb. soha nem is csinálta még. De legalább frankó fejen átfordulást tud.
(Ha nem látszana, a hídba puffanó csupasz pocak Tomi.)
(Ha nem látszana, a hídba puffanó csupasz pocak Tomi.)
Bordásfal - na ez nagyon nehéz volt neki. Félt, látszott rajta, itthon mondta is. Végül sikerült neki a kezeit megfordítani, úgy könnyebb volt, és tudta is csinálni, amit kellett, de boldogan jött le végül.
Lábukat a kézhez kellett emelni, szuperül ment.
Itt el kellett dőlni megfeszített testtel, Jani bácsi meg elkapta őket.
Fejjel lefele lógás
(Tomi az ötödik jobbról.)
(Tomi az ötödik jobbról.)
Több kép nem készült, az utolsó 15 percben szekrényről mini gumiasztalra ugrottak, majd onnan tigrisbukfenccel (ezt a szót nagyon ügyesen megtanulta) egy vastag szőnyegre, és onnan tovább dobbantóról bukfencbe. Ez nagyon ment neki.
A végén sorakozás volt megint, majd díszes, fegyelmezett libasorban elvonultak a szivacsgödörhöz játszani. Sajnos végül elmaradt a játék, mert mire bementek volna, éppen már a nagyfiúk "munkálkodtak" ott - fogalmazta meg Tomi. :)
Nagyon tetszett az edzés, szerintem neki is, a dublini se rossz, de az azért kicsit könnyedebb, lányosabb felépítésű. Kár, hogy ott nincs tejes fiú csoport.
Köszönjük, jövünk máskor is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése