2014. január 30., csütörtök

Megint kórházasdi

Ezúttal Áron élvezhette a bentlakás örömeit - na persze én is vele együtt...

Úgy kezdődött, hogy aznap reggel, mikor repültünk haza Magyarországról, hányt egyet. Aztán még egyet. Kedve jó volt semmi láz vagy egyéb, evett is. A repülőn is hányt egyet, szerencsére nem volt vészes, jó helyre ment az adag. Keddig így folytatta, napi 2-3 hányás a semmiből. Jobbnak láttam elvinni orvoshoz, ahol egybehangzóan arra jutottunk, a torka lehet a ludas, kapott gyógyszert, hogy minél hamarabb múljon a hányás.
Sajnos mégsem a torka volt a baj, mert hamarosan csatlakozott a hasmenés is a hányáshoz, csütörtökre pedig egyre sűrűbben volt rosszul szegény, addigra bágyadt is volt. Felhívtam a dokit, aki beutalta a kórházba. Este be is vittük, ott is fogtak, eltöltöttünk egy fagyos éjjelt a sürgősségin, majd végre sikerült ágyat kapni.
A két hét alatt az összes szenteket végigjártuk, ugyanis a különböző osztályokat szentekről nevezték el. :) Voltunk tehát:
1 éjjel a sürgősségin - ez nem szent, csak A&E (Accident and Emergency, 1 hét után rájöttem...)
4 óra St. Patricknál - innen kitettek, mert főleg nagyobb gyerekekkel foglalkoznak itt
7 éjjel St. Michaelnél - ez az újszülött intenzív, huhh, voltak eseteg. :( A szoba hipermodern volt, a felügyelet azonban borzasztó merev és szigorú, főleg hogy Áronnak semmi komoly azonnali baja nem volt, időnként hányt meg ment a hasa, ennyi. De hát nem párnapos csecsemő, nem kell lélegeztetni, ébresztgetni percre pontosan, hogy egyen, stb., kicsit börtön jellegű volt a dolog.
1 éjjel St. Brigit - ez szuper kis hely, laza, de nem túl laza, kevés szoba és ágy van, sajnos innen meg kiraktak, mert ez az osztály hétvégére bezár.
3 éjjel St. Gabriel - 2 ágyas szoba, laza felügyelet, nappal meg kellett magunkat húzni, mert a konyhás néni félelmetes volt, de este azt csináltunk, amit akartunk, volt fürdő is a szobához. Csak marha hideg volt.
1 éjjel St. Philomena - Gabriel-t festeni kezdték, így leraktak a másik osztályra. A szoba 4 ágyas volt, Áron kiságya pont a szoba közepén, semmi elvonulási lehetőség nem volt, az ágy másik oldalán a nővérszoba ablaka. Éjjel 2 órát randalírozott, mert égett a lámpa a nővérszobában. Így mikor másnap megkérdezték, nem akarnék-e visszamenni az előző helyre, mondtam, hogy de.
1 éjjel St. Gabriel megint - baromi hideg volt!!! A festés miatt nyitva voltak az ablakok. Nem is aludtam a szivacsomon, hanem 2 összetolt fotelban, úgy kibírható volt.
Másnap este, 13 éjjel után, hazaengedtek végre.

Áron a hányás miatt került be, arra szinte rögtön mondták, hogy valami hányós vírus, nem is foglalkoznának vele, ha nem lenne kicsi és sovány - én sem vittem volna be, ahogy kiürül a vírus, jobban lesz a gyerek is, addig meg itatni kell, és kész.

Viszont mivel beteg volt, még rosszabb formáját mutatta, mint az amúgy normális elmaradásai. Gyakorlatilag apatikusan feküdt, egyedül a fecskendőből a szájába adott innivaló villanyozta fel, éhes volt szegénykém. De semmire nem reagált, meg ugye apró és sovány is, így növekedési és fejlődési elégtelenséggel felvették kivizsgálni.

Vérvételek, gyógytornász felmérés, szív és agyi ultrahang, szemészet, dietetikus, beszédterapeuta, mindenki megvizsgálta. Minden eredménye negatívan jött vissza, kivéve egy vérvétel, ami esetleg anyagcsere zavarra utalhat, így további teszteket rendeltek el, ezeknek az eredménye 6 hét, mire megjönnek. Kértek továbbá egy MRI-t is, és csodálatos módon kaptunk is azonnal időpontot, nem hónapok múlva. Gyomorgörccsel fektettem be a gépbe, de szerencsére másnapra kiderült, az agya ép. :) Ez nagy megkönnyebbülés volt, bár a genetikai meg az anyagcsere eredmény még nem enged ellazulni nagyon...

Ahogy tisztult a vírus, elmaradt a hányás, úgy tért vissza az életkedve Áronnak is. 1 hét után teljesen önmaga volt, sőt, kinyílt, kivirult. Rengeteget beszélget, kiáltozik, sikongat, mosolyog, nevet, incselkedik, imádja, ha fütyülök, ugrándozik a kiságyban, rugdalózik, kalimpál, kezeit kezdi használni (nyitogatja a tenyerét, fogja az ujjam, csörgőt kevesebb lelkesedéssel, de szintén, rövid ideig), nagyon szereti a gurulós gyakorlatokat, hason fekve egyre kitartóbb, emeli a fejét ügyesen, nagyon szépen magasra. Hanyatt fekve emelgeti a csípőjét, felfele halad az ágyon.


Ez volt az első éjjel (nem, nem nappal, még véletlenül se :D), amikor órákig fent volt, vigyorgott, incselkedett, játszott velem.  Nagyon édes volt!



Itt éppen nagyokat kiáltozott. :)


Külön Briginek (a Dévény terapeuta)!
Sokat játszik a nyelvével  tök jól használja, az alsó ajkát is. Beszívja sokszor, rágja, aztán kinyomkodja, mintha gyakorolna. :)




Ez egy másik este volt, így aludt, kezével a szemében. Sajnos azt nem tudtam lefotózni, hogy előtte 10 percig az orrát fogva aludt. :D


Itt is játszik, beszélget, énekeltünk, vagy mi, ő is visszahümmög, ha éneket hall. :)


Kicsit életlen kép, fürdés után volt.


Komolykodós alvás előtt.


Ez már a 2. héten volt, a Gabriel's szárnyban. NAGYON szép elválasztó függöny volt, tengeri állatokkal, nagyon meg kellett szemlélni.
És végre kipipálhatjuk, hogy fejét hason fekvésben 45 fokban emeli. :)




Elfáradt a nagy fej emelgetésben. :)

Végül jan. 16-29-ig voltunk bent, nagyon sok volt, hiába a nagyon emberséges, gyerekszerető, kedves ellátás. Alig vártam, hogy kiengedjenek, de így gyorsabb volt minden teszt.

Kontroll febr. 25-én, márc. 10-én és májusban is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése