Kedves szomszédaink jóvoltából Veszprémben tölthettünk 2 napot kettesben Derekkel. Nagyon kellett, nagyon jó volt, kicsit kiszakadtunk a mindennapokból.
Nekem külön élmény volt a lakás: teljesen olyan hangulatú volt, mint a mamám régi lakása, ahol huszonéve nem jártam. A lépcsőházban ugyanolyan volt a kő, a szagok, a lakásban a hangulat, az ajtók csukódása, a konyha hangulata, az erkély, minden. Imádtam.
A közelben van a Viadukt, ahonnan egyik oldalon ezt lehet látni
A másik oldalon meg ezt
A viadukt, illetve az egyik, mert 2 van egymás mellett.
Útban a palotába
Derek először a nehezebb utat akarta választani, vadregényes kis ösvény volt, de mivel kora reggel volt, átgondolta, hogy ő lenne az első kalandozó aznap, így inkább nem ment tovább, nehogy pókhálóba ütközzön. :D Teljességgel megértem.
A várral szembeni kilátó fensíkra ez a kapu vezet
Fel a várba.
István királyunk és Gizella királyné
Habcsók menyasszonyt is láttunk :P
Másnap jó korán ébredtem, így nem tétlenkedtem, kell ennél jobb? Hajnal, kávé, csönd, gyöngyfűzés. :)
Állatkertben is jártunk, jó volt, csak kuka meleg volt!
Holló. Gyönyörű, sose láttam még! Nem gondoltam, hogy ilyen nagy. A szeme pedig olyan okos, értelmes volt.
A maki ösvény - másik óriási élmény. Be lehet menni közéjük. Nem szabad őket megközelíteni, megsímogatni, de nem is kell, jönnek ők, megtapogatnak, odaszaglásznak. A mancsuk nagyon érdekes volt: a vékony ujjak vége lapos, kerek, mint egy tapadókorong. És olyan puha, meleg, bársonyos, annyira jó lett volna felvenni, megdajkálni őket!
Ezen kívül nem sok mindent csináltunk, örültünk a semmittevésnek, beültünk egy kávéra, ebédre, boltoztunk kicsit, végre nem "kellett" semmit csinálni. Jó volt. Köszönjük a lakást Ibolyka és Laci, és köszönjük a gyerekvigyázást, Mama és Papa!!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése