Így örömmel vágtunk bele a munkába, mikor Sandra, az óvoda vezetője megkért, hogy állítsunk össze egy egyszerű kis A4-es képet, melyen Tomi nagyszülei, valamint magyar és ír származásának érdekes pontjai állnak.
Sandra kért 1-1 fotót a nagyszülőkről, valamint pár dolgot, ami a két kultúrára jellemző.
Ilyen lett:
Együtt dolgoztunk, szegény Tomit kicsit elnyomtam, a szivárvány korszakát éli ugyanis, de muszáj volt ráerőltetnem a szabályokat, miszerint a tulipán legyen piros, a címert is csak ezekkel a színekkel lehet kipingálni, és bizony, fontos, hogy a zászlón melyik szín jön előbb. De nem baj, szerintem egyáltalán nem gond, ha azzal is szembesül, hogy míg a színező füzetében felőlem ezerszínű mackókat is pingálhat, addig fontos (és hivatalos) jelképeken tartania kell magát a szabályokhoz.
Szóval én rajzoltam, együtt színeztünk, vágtam, majd ragasztotta a dolgokat.
Középre pedig felírtunk pár érdekességet:
Tomi - NEVEM - Thomas
Forint - PÉNZ - Euro
CÍMER
JELKÉP
napocska - IDŐJÁRÁS - esőfelhő
csokoládé, úszás, nyuszi - SZAVAK - chocolate, swimming, bunny
A szavakat csak úgy kiválsztottuk, szemléltetésképp, hogy mennyire különbözőek.
Szerintem nagyon jól sikerült! :)
Thomas and me were asked to make a picture that tells about his mixed origin. We had to put pictures of his grandparents on, a few interesting typical things from Irish and Hungarian culture, and a few facts. We did the work together: I drew the small pictures, we coloured in together, and I wrote a few interesting things in the middle. I think it turned out great. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése